ADVENT

Ebben az évben november 30-án, advent első vasárnapjával elkezdődik a római egyházban az új egyházi év, mely az üdvtörténet liturgikus ünneplésének évenként ismétlődő egysége.

Mivel Isten a történelemben szólítja meg az embert, így az idő az ünnepnapok sorozatában egyben az üdvtörténet ideje is. Az egyházi év a gazdasági év rendjéhez kapcsolódva csaknem két évezreden keresztül meghatározó módon szabályozta a keresztény Európa népeinek életrendjét.

Az advent kifejezés a latin adventus, „eljövetel” szóból származik. Ez az időszak az egyházi év első része, a karácsonyt előkészítő mintegy 4 hét, mely Szent András apostol ünnepéhez (november 30.) legközelebb álló vasárnap kezdődik, leghamarabb november 27-én, legkésőbb december 3-án.

Az advent a Kr. u. 4. század elején alakult ki és a január 6-ai vízkereszt – amikor kezdetben Jézus Krisztus születését, megkeresztelkedését és a napkeleti bölcsek látogatását ünnepelték – előkészületi ideje volt december 17-től. Attól kezdve, hogy Jézus születése ünnepe december 25-re került át, az előkészületi időt is ehhez igazították, így lett fokozatosan a karácsonyra való fölkészülés időszaka.

Kezdetben az advent lelkiségi és liturgikus alapgondolata a megtestesülésben közénk érkező Krisztus várása volt, mely később írországi szerzetesek hatására a végítéletre érkező Krisztus várásával gazdagodott.

A középkorban – amikor szinte mindennek valamilyen rejtett értelmet tulajdonítottak – a négy adventi vasárnap, illetve az ezekre következő hetek Jézus Krisztus 4 eljövetelét jelképezték.
1. Testben jött el Betlehem¬ben.
2. Az értelemben jön el minden nap.
3. Eljön az ember halálakor.
4. Teljes méltóságában pedig a világ végén érkezik majd.

Az adventi liturgiában és szertartásokban sajátos módon egyszerre van jelen a Megváltó születése fölött érzett öröm és a bűnök miatti szomorúság. Az advent lelkiségéhez hozzátartozott, hogy régebben ez idő alatt tilos volt az ünnepélyes lakodalom, a zenés táncos mulatozástól is tartózkodtak, a vendéglátóhelyeken pedig csak az átutazókat szolgálták ki.

Az advent hagyományos spirituális alaphangulatát a hajnali misék jelentik Közép-Európa-szerte. A hajnali sötétben, gyertyafénynél, a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére bemutatott szentmisék bevezető énekének „Rorate caeli de super…” kezdő szavából származik e misék rorate elnevezése is. A szavak Izajás próféta könyvéből valók: „Harmatozzatok, egek, felülről, és a felhők hullják az Igazat! Nyíljék meg a föld, teremjen szabadulást, és igazság sarjadjon véle!” (Izajás könyve 45,8). Ezen szentmiséket régebben angyali misének is nevezték, mert evangéliuma az angyali üdvözletről szól. Jelenleg Magyarországon kívül Ausztriában, Horvátországban, Csehországban és Lengyelországban él ez a szokás.

Kosztolányi Dezső (1885–1935) író így örökítette meg erről gondolatait: „Amikor megjön a december, hajnali misét tartotok. A hajnali kék ködben, amely olyan, mint a szilva hamva, süveges, lámpásos emberek bandukolnak a kivilágított kis falusi templomok felé, és teli torokkal énekeltetitek az »Ó, fényességes szép hajnal« kezdetű ódon adventi éneket. A nappalok egyre rövidebbek lesznek, a sötétség egyre sűrűbb és hosszabb. És ti azt mondjátok, nem kell félni. Majd jön valaki, aki elűzi a sötétséget, és sose látott fényt gyújt a világnak. Az adventi emberek remélnek, és várják a fényt.”

A középkori Magyarországon az adventi vasárnapok szentmiséi előtt körmenetet tartottak, mely alatt ezt énekelték: Íme, kedveseim, az ítéletnek ama nagy és rettenetes napja előttünk áll, elmúlnak a mi napjaink, és sebesen eljön a mi Urunknak gyönyörűséges Adventje. Gyakori szózatával int immár minket és mondja: mielőtt bezáratik a paradicsomnak ajtaja mindannyiótok sietve igyekezzék, hogy bemenvén abba, mindörökké az Úrral uralkodjék. Készüljetek föl tehát, ti mindnyájan, hogy megláthassátok a halhatatlan Jegyest, s tiétek legyen majd a mennyek országa. (Az ének itt található: https://www.youtube.com/watch?v=_2bRfWjwSvA&feature=emb_logo)

Az adventi időszakra esik több jeles nap, amelyeknek népi hagyományköre kisebb-nagyobb mértékben vallásos elemeket is tartalmaz, de ekkor van a téli napforduló ideje is, amely a téli időszak vallásos, mágikus népi szokáshagyományának nagy részén érezteti hatását.

A legújabb kor adventi szimbóluma az adventi koszorú. Az első – a maihoz alig hasonlító – koszorú készítője Johann Heinrich Wichern (1808–1881) német evangélikus teológus, lelkész volt, aki szívén viselve a szegény gyermekek sorsát, 1833-ban megnyitotta első árvaházat Hamburgban.
1839. adventjében az esti áhítatokon azzal szemléltette karácsony közeledését, hogy templomában – más hagyomány szerint az általa alapított árvaházban – egy szekérkocsi kerekét díszítette föl fenyőágakkal, és a karácsonyig hátralévő napokra emlékeztetve huszonnégy gyertyát helyezett rá, úgy, hogy a vasárnapokat nagyobb gyertyával jelölte, majd mindennap eggyel több gyertyát gyújtott meg szentestéig.

A gyorsan terjedő szokásban az 1800-as évek közepe után már csak a négy vasárnapot jelző gyertyát tartották meg, és általánossá vált a maihoz hasonló koszorú készítése. Katolikus helyeken csak a huszadik század közepe táján terjedt el, bár egyes vidékeken régebben is készítettek „Krisztusváró koszorút”.

Az elmúlt évtizedekben a kör alakú koszorút sokáig fenyőágból, s más örökzöldekből készítették, melyre négy fehér gyertyát helyeztek, a gyertyák alsó részére lila (1. 2. 4.) és rózsaszínű (3.) szalagokat fontak.

Az utóbbi időben nagyon sok új formával és anyagválasztással találkozhatunk, divat lett a más alapanyagú koszorú, a más-más színű gyertya, fontos lett a díszítés gazdagsága, megjelentek a mese- és állatfigurák vagy a téli jellegzetességek (szán, síléc, hóember) makettjei, s a kerek forma mellett teret nyertek más alakzatok is.
Számos településen szokássá vált, hogy a köztereken és adventi vásárokhoz kötődő helyszíneken nagyobb méretű adventi koszorút készítenek.