„Köszönet és hála a szolgálatukért”

Környéről, Akasztóról, Magyaralmásról, Besenyőtelekről, Cinkotáról, Tiszaörsről, Rétságról, Budapestről és Valkóról elhozott hősök hamvai kerültek méltó helyre október 17-én a Fiumei úti Sírkert 52-es parcellájában. A Berta Tibor tábori püspök által vezetett újratemetési szertartáson Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter kiemelte: „Magyarország ezzel fejezi ki köszönetét és háláját a szolgálatukért.”

„Azért gyűltünk itt össze, hogy mielőtt földi nyugvóhelyükre helyeznénk őket, halhatatlan lelküknek azon örök nyugalmáért és háborítatlan békességéért könyörögjünk Istennél, melyet a választottak a mennyben kimondhatatlan örömmel élveznek” – e szavakkal kezdte a különböző magyarországi harcterekről és temetőkből exhumált 102 magyar katona temetési szertartását Berta Tibor dandártábornok, katonai ordinárius a Fiumei úti Sírkert hősi parcellájában.

A katonai tiszteletadással egybekötött újratemetésen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter kiemelte: az emberiség legősibb kultusza az ősök, vagyis a halottak tisztelete. „Isteni törvények ellen vét az, aki ezt megszegi, mert az illő temetés és a végső nyughely háborítatlansága mindenkinek jár. Különösen igaz ez azokra, akik harcosként, a csatatéren estek el. Aki kötelességtudatból az életét kockáztatja, és a végsőnek bizonyuló küzdelemben alulmarad, azt a legnagyobb elismerésnek kell illetnie. Különösen igaz ez a 20. századra, amikor a két nagy világégésben, rendkívül rövid idő alatt hatalmas veszteség érte a bevonult katonákat, és velük nemzetünket.” A honvédelmi miniszter beszédében személyes kötődéséről is szólt. Az újratemetett hősök között volt 39, Környén exhumált katona, zömükben a magyar királyi 1. huszárhadosztály állományából. A környei magyar-német katonai temető a szovjet csapatok által ostromlott Budapest felmentésére indított hadműveletek Vértesben zajló harcainak elesettjeit fogadta be 1944 végétől 1945. március 18-ig. Itt vetették be a magyar királyi 1. huszárhadosztályt is a szovjet 3. Ukrán Front egységei ellen. A miniszter felidézte: nagyapja, Bobrovniczky Tamás huszárszázados, a magyar királyi 3. Nádasdy Ferenc huszárezred 6. század parancsnokaként Környétől nem messze, a Vértesben dúló közelharcokban március 17-én, Felsőgallánál súlyosan sebesült egy géppisztolysorozattól, és az életét egy máig őrzött cigarettatárca mentette meg. A környei temetőből kiemelt, végső nyughelyükre induló katonák az ő bajtársai voltak.

A honvédelmi miniszter emlékező szavai után Berta Tibor tábori püspök és Máté Sándor alezredes, a Protestáns Tábori Püspökség püspöki titkára, református tábori lelkész kísérte utolsó útjára a felravatalozott Lépold Imre huszár szakaszvezetőt és bajtársait.

Máté Sándor a 90. zsoltárt idézve kiemelte: Isten kezét megfogva bizalommal búcsúztatjuk elhunyt katonatársainkat ebből a földi világból, mert „lehet, hogy az életünk valóban nem több, mint álom, de valljuk, hogy az örökkévaló Isten az, aki a porba térít, Isten az, aki elragad az örökkévalóságba, abban bízunk elejitől fogva, aki örök életet adott nékünk, s arról teszünk keresztény hitvallást, hogy nem a semmibe megyünk, hanem Megváltónkhoz, aki helyet készít nékünk. E földi életek, katonaéletek megkoronázása az örök élet, így nézünk Istenünkre azzal a bizalommal, hogy sem eltávozott bajtársaink, sem egyszer mi magunk nem a semmibe hullunk alá, hanem halálon át indulunk azon az úton, melyen „csillagvilágokat elhagyva már, elfáradt lelkem is hazatalál, Hozzád ha eljutok, lábadhoz roskadok, ottan megnyughatok örökre én” – zárta emlékező gondolatait a 772. ének soraival az alezredes.
A temetési szertartás végén a megjelentek egy-egy szál virággal rótták le kegyeletüket a harcokban elesett katonák sírjainál.