BÉKÉS KARÁCSONYT!

2025. december 24. szerda

BÉKÉS KARÁCSONYT!

A Beit Sahour-ban található Pásztorok Mezejének Kápolnája faliképein azokat a jeleneteket látjuk, amelyek megörökítik a Lukács szerinti evangélium szavait:

Történt pedig azokban a napokban: rendelet ment ki Augusztusz császártól, hogy írassék össze az egész földkerekség. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriát Kvirínusz kormányozta. El is ment mindenki, hogy összeírják, a maga városába. Fölment tehát József is Galileából, Názáret városából Júdeába, Dávid városába, Betlehembe, mert Dávid házából és nemzetségéből való volt, hogy összeírják Máriával, eljegyzett feleségével, aki áldott állapotban volt. Amikor ott voltak, eljött az ideje, hogy szüljön. Világra hozta elsőszülött fiát, pólyába takarta és jászolba fektette, mert nem kaptak helyet a szálláson.

Azon a vidéken pásztorok tanyáztak és őrizték nyájukat az éjszakában. Egyszer csak ott termett mellettük az Úr angyala, és az Úr fényessége körülragyogta őket. Nagy félelem vett erőt rajtuk. Az angyal ezt mondta nekik: „Ne féljetek! Íme, nagy örömet hirdetek nektek, melyben része lesz az egész népnek. Ma született nektek az Üdvözítő, az Úr Krisztus, Dávid városában. Ez lesz a jel számotokra: találni fogtok egy kisdedet pólyába takarva és jászolba fektetve.” Ekkor azonnal mennyei seregek sokasága vette körül az angyalt, és dicsérte Istent: „Dicsőség a magasságban Istennek,és a földön békesség a jóakaratú embereknek!”

És történt, hogy amikor az angyalok visszatértek tőlük a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: „Menjünk át Betlehembe, hogy lássuk azt, ami történt, és amit az Úr hírül adott nekünk.” Sietve elmentek tehát, és megtalálták Máriát, Józsefet, és a jászolban fekvő kisdedet.Amikor meglátták őket, hírül adták nekik azt, amit a gyermek felől hallottak. Mindnyájan, akik hallották, csodálkoztak azon, amiről a pásztorok beszéltek. Mária pedig megjegyezte mindezeket a szavakat, és el-elgondolkodott rajtuk szívében.A pásztorok pedig visszatértek, magasztalták és dicsérték Istent mindazért, amit hallottak és láttak úgy, ahogy előre megmondták nekik.

 

Adja meg a Jóisten, hogy be tudjuk fogadni

karácsony üzenetének örömét, békéjét és jóságát!

 

Jézus Krisztus – aki „értünk… a mi üdvösségünkért leszállott a mennyből, megtestesült a Szentlélek erejéből Szűz Máriától, és emberré lett” (Nicea–konstantinápolyi hitvallás) – arra bátorít 2025 karácsonyán, hogy nagylelkűen csatlakozzunk az általa véghez vitt megváltáshoz, amellyel helyreállítva a világ rendjét az elbukott embert a Mennyek Országába hívta.

Karácsony ünnepe, Jézus Krisztus test szerint való megszületése az „éjszakák éjszakáján” arra hív, hogy a szív békéjével, a lélek erős hűségével és a jóakarat állhatatos bátorságával legyünk jelen a világban.

Az ünnep órái adjanak derűs örömet, értékes vidámságot, lelkesítő reménységet, fényes szépséget, áldott harmóniát!

A szív legmélyebb szeretetével hordozzuk azokat is, akik nincsenek velünk, s akik már nem lehetnek közöttünk, azokat, akik nem tudják megölelni szeretteiket a találkozás örömének boldogságában, azokat, akik szolgálatuk és munkájuk miatt nem lehetnek szeretteik körében, azokat, akik betegséggel vagy más testi-lelki fájdalmakkal küszködnek!

Adja Isten, hogy karácsony ünnepére az elveszetteket megleljék, a rohanók haza érjenek, azoknak pedig akik ezekben napokban indulnak el az örökkévalóság felé, nyíljon meg az atyai ház kapuja, hogy örökké ünnepelhessenek a mennyei hazában!

 

 

A Katonai Ordinariátus / HM Katolikus Tábori Püspökség

ezekkel a gondolatokkal kíván

békés, Istentől megáldott karácsonyt és örömökben gazdag új évet!


[galeria]

 

Katonai Ordinariátus © Minden jog fenntartva