Hamvazószerda a Nagyböjt – Jézus Krisztus negyvennapi böjtölésének és kínszenvedésének emlékezete – kezdő napja, a húsvét vasárnaptól visszaszámolt 40. hétköznap.

A nagyböjt kezdetét a római egyház a hamvazás szertartásával jelzi. A pap helyi szokás szerint keresztet rajzol a hívő homlokára a hamuval, vagy a fejére hinti a hamut, ezen vagy hasonló szavak kíséretében: „Ember, emlékezz rá, hogy porból vagy és porrá leszel”.

A 4. századtól a nyilvános bűnbánatot tartó és nagycsütörtökön feloldozást nyerő bűnbánók a nagyböjt első napján mezítláb, zsákszerű vezeklő ruhában, a templom kapujában várták a püspököt, aki a templomba vezette őket. Ezután elmondták a bűnbánati zsoltárokat, majd a püspök fejükre tette a kezét, megszórta őket hamuval, kirótta a penitenciát és meghintve őket szenteltvízzel – miként az Úr az Édenkertből Ádámot és Évát – kiutasította őket a templomból. A nagyböjtben többé nem mehettek be a templomba, csak az ajtóban állhattak, ahol a betérő hívek imádságát kérték.

Eleinte a hamuval való megszórás csak nyilvános bűnbánók szertartása volt. A 10. századtól külön megáldották a hamut, melyet az előző év virágvasárnapi barkáiból állítottak elő. A nyilvános vezeklés megszűntével, a 14. századtól a hamvazás szertartása, mint a nagyböjt kezdete általánossá lett.