ÁLDOTT HÚSVÉTOT!

Amikor a hét első napján virradat előtt a „Bocsánatosztó Názáreti” föltámadt, arcán az Örökkévaló irgalmának bátorító derűje fénylett föl a sötétségben.

Egyedül volt. Senki sem várta. Mint ahogy annak előtte oly sokszor, ettől sem keseredett el. Az őt meg nem értők iránti megértése határtalan volt.
Rendíthetetlen türelemmel viselte a hűtlenségeket (is), és persze tudta, hogy a föltámadása egy olyan váratlan dolog, amivel az apostolok lassan barátkoznak majd meg, hiszen egy másik és új élet az – Isten tágas világa – amelyből épp most lépett be ebbe a világba.

Amikor nagyot sóhajtva kifújta a levegőt, azt lehetett hallani: „Békesség nektek!” (vö. Evangélium János szerint 20,19) meg azt, amit a pásztorok harmincegynéhány évvel azelőtt hallottak a betlehemi éjszakában: „Ne féljetek!” (vö. Evangélium Lukács szerint 2,10)
Ezt aztán kifejezetten mondta is azoknak, akikkel találkozott és sebhelyes kezével úgy törte meg a kenyeret, ahogy a kereszthalála előtti este csütörtökön azon a bizonyos vacsorán, amikor azt is kérte, hogy cselekedjék mindezt, az ő emlékezetére. (vö. Evangélium Lukács szerint 22,19)

Azóta a kenyér evése és a bor ivása a Vele való egyesüléssé magasztosul a szentmiseliturgia szentáldozásában, ahol bár titokzatosan, de nem, mint emlék van jelen, hanem mint elengedhetetlen és valóságos tápláléka a porból és az Örökkévaló Leheletéből összekevert istenképmás embervalóságnak, azoknak, akik beteljesülve hiszik nap mint nap azon ígéretét, hogy velük leszek a világ végezetéig (vö. Evangélium Máté szerint 28,20).
Annak idején sokszor beszélt a megtérés, az Istenhez való odafordulás, az újrakezdés, az újjászületés örömének boldogságáról, mely megannyi ember életében vált megtapasztalhatóvá a történelem folyamán. Derűje ma is megerősít és bátorít az üdvösség felé vivő úton, ahol azt az örömöt kínálja, mely páratlan vigasztalással adja az ember tudtára az Ő uralmából, a Vele való kapcsolatból megszülető harmóniát.

Persze, ha valaminek össze kell dőlni, mert belsőleg lehanyatlott és végleg a múlthoz tartozó, annak össze kell omlania! Az Örökkévaló nem restaurátor, vagy csak abban az értelemben, hogy mindent fölhasznál, amire a maradandó értékek új módon való megéléséhez szükség van.

Sokféle húsvét van manapság. Sokakban elevenedik meg szüleik, nagyszüleik korának húsvét ünneplése, miközben a divatosság újabb formái jelennek meg, míg mások elfelejtődnek. A húsvéti ünnepkör minden hóbortosan babonás, természeti, ókori, középkori szokása és valós néphagyománya és kitalált népieskedő mozzanata mellett Jézus Krisztus föltámadásának ünneplése tárja fel a mindent fölülmúló remény vigasztalását.
Az „ősi” és „bevált” ünneplés tapasztalata azt mutatja, hogy a húsvét egyszerre megmerítkezés Jézus Krisztus vérrel verejtékes gyötrődésében, elfogásában, kigúnyolásában, elítélésében, keresztre való fölfeszítésében, halálában, sírban nyugvásában és dicsőséges föltámadásában.
Ez a tapasztalat arra hív, hogy bízzuk életünket a Gondviselésre, aki ebben az ünnepben mutatja meg évről évre, a szabadulás és a szabadság örömének útját, s hogy halálon túli reményt és örök életet tud adni az embernek.

Minden kínzó megpróbáltatás, ezernyi gond, megannyi kilátástalan nyomorúság és félelem ellenére Fényes Húsvét ünnepe szinte minden korban – bár más formában és különböző módon – a reménység békéjének derűs örömével töltötte el a Názáreti Rabbi tanítványait.
A Krisztust követő tanítványi lét megélésében és a keresztény kultúrkör megannyi ősi hagyományában, de még a változatos jelenben is sokak számára, húsvét lett a megújulás, a bizakodás és a reménység szent ideje, a legnagyobb keresztény ünnep, mely átfogja és megkoronázza a karácsony ünnepkörben kialakított meghittség kedvességét vagy más ünnepi időszakok érzelmi és vallási gazdagságát.
A virágvasárnappal elkezdődő, majd a nagycsütörtökkel, nagypéntekkel, nagyszombattal folytatódó Szent Háromnap, Húsvét egyetlen eseményének elbeszélése, liturgikus megimádkozása, mely ebben az egységben maga a húsvéti ünneplés. Annak az ünneplése, hogy az ÉLET győzedelmeskedik. Ennek a győzelemnek a bevezetője egy királlyá való kikiáltással indul el a Názáreti Rabbi Jeruzsálembe való bevonulásakor, majd a szolgáló szeretet megnyilvánulásaiban folytatódik az utolsó vacsorán, ahonnan eltávozik az áruló, hogy később a Getszemáni-kertben hamis csókkal árulja el mesterét, akit elfognak, megütnek, kigúnyolnak, megostoroznak, kereszthalálra ítélnek. Az apostolok elmenekülnek, Péter megtagadja. A győzelem a gyászos golgotai kereszthalál által születik meg, majd harmadnap hajnalán az Úr Krisztus föltámadásával lesz nyilvánvalóvá, a két esemény egymásba fonódik, egyik sincs a másik nélkül.
A reményteljes bizakodás a valóság keserű gondjaiból születik meg, hogy minden megtapasztalt viszontagság és keserű szenvedés ellenére ott legyen bennünk a megújulás legyőzhetetlen vágya.
Húsvét örömhíre és reménye – Isten mindent jóra tud fordítani – a tanítványi lét próbája és feladata.
Aggasztó kérdéseinkre – ahogy első tanítványainak is – a Feltámadott Jézus ad választ.

A halottaiból Föltámadott adja meg a rendezett nyugalom békéjét, hogy reményekben gazdag derű töltse el mindenkinek a szívét-lelkét szerettei körében fényes húsvét napjaiban!

A Katolikus Tábori Püspökség – Katonai Ordinariátus

ezekkel a gondolatokkal kíván Áldott Húsvétot mindenkinek!