Főoldal / Hirek / Berta Tibor tábori püspök Andocson: Legyen számunkra Mária vallási életünk tanítója

Berta Tibor tábori püspök Andocson: Legyen számunkra Mária vallási életünk tanítója

2026. augusztus 17. hétfő

Berta Tibor tábori püspök Andocson: Legyen számunkra Mária vallási életünk tanítója

2026. augusztus 16-án vasárnap Berta Tibor dandártábornok, tábori püspök, katonai ordinárius mutatott be szentmisét a Somogy megyei Andocsi Kegyhelyen.

Az összegyűlt zarándokok előtt a tábori püspök az alábbi szentbeszédet mondta:

Kedves Testvéreim! Köszönöm Tanár Úrnak, Kálmán atyának, hogy ma Somogyországban itt az Andocsi Kegyhelyen együtt köszönthetjük a Mennyekbe fölvett Boldogságos Szűz Máriát a szentmise ünneplésében.

Bizonyára mindenki előtt ismeretes, hogy XII. Piusz pápa 1946-ban kikérte a világ püspökeinek a véleményét arról, hogy Mária mennybevételének dogmaként, hittételként való kihirdetéséről mit gondolnak.(1) A püspökök nagy többsége támogatta a kihirdetést, amely 1950. november 1-jén, Mindenszentek ünnepén történt meg. A pápa úgy hirdette ki a Boldogságos Szűz Mária mennybevételét, mint kinyilatkoztatott igazságot, amely mellett a tévedhetetlen Egyház hagyománya tanúskodik.

A pápai bullában(2) megfogalmazott dogma teológiai jelentősége annak a megmutatása, hogy Jézus Krisztus az örök életben is egyesíti magával mindazokat, akik a hit és a kegyelem által hozzá tartoznak.

XII. Piusz pápa „A legbőkezűbb Isten” (Munificentissimus Deus) kezdetű bullája, ugyanakkor azért is jelentős, mert a második világháború és a korlátlan hatalmon alapuló, az önkényuralom eszközeit alkalmazó rendszerek testet-lelket pusztító tapasztalata közepette a mennybevétel dogmája különösen markánsan fejezte ki az emberi test méltóságát és a feltámadás reményét. A pápai irat a katolikus emberkép ünnepélyes tanúságtétele arról, hogy az emberi test nem értéktelen eldobandó anyag, hanem a személyhez tartozik és Isten dicsőségére rendelt. Mária testének és lelkének megdicsőülése a keresztény remény szerint azt hirdeti, hogy az emberi test nem elvetendő és kiselejtezhető anyagi valóság, hanem Isten végső üdvözítő tervének része.

Kedves Testvéreim! Szűz Mária testestől való mennybevételének hite a mi életünk számára a bizalom forrása. Hinnünk kell, hogy minden gyöngesége ellenére az ember olyan lény, akinek a legnagyobb örömöt az jelenti, ha életének, boldogságainak és gondjainak a pillanaton túli értelmét és értékét is meg tudja látni. A Zsoltárok könyve ezt még szebben, ugyanakkor kézzelfoghatóbban fejezi ki: „Szívembe nagyobb örömet öntöttél, mint azoknak, akik dúskálnak búzában meg borban!”,(3) nem beszélve a mai evangéliumban elhangzott hálaénekről, amelyben Mária ezt mondja: „Hatalmas dolgot művelt karjával, a szívükben kevélykedőket széjjel szórta. Hatalmasokat letaszított a trónról, és alázatosakat felmagasztalt. Éhezőket betöltött jókkal, és gazdagokat küldött el üres kézzel. Felkarolta szolgáját, Izraelt, megemlékezve irgalmáról, amint atyáinknak egykor megmondta”.(4) Minden földi értéknél többet ér tudni azt, hogy Isten ígéretének vagyunk a hordozói, hogy Isten szeretetének üdvözítő akarata ma is műve működik a történelemben, s hogy célunk és igazi otthonunk az örök boldogság, amelyben testünknek is valamiképpen része lesz.
Amit Mária mennybevételével dicsőségesen megmutatott számunkra, az nekünk, ma élő embereknek is a konkrét reménységünk. Mi is azért bízunk testünk föltámadásában, mert közösségünk Krisztussal már itt, a földi létben elkezdődhetett. Mert Jézus Krisztus, a valóságos Isten és valóságos ember már fölemelte, „felvitte” magával a mennybe a mi emberségünket is, hogy részesedjünk örök életében és boldogságában. Ez a reménység ad értelmet mostani életünknek, ezért vagyunk bizonyosak abban, hogy nem a véletlen szüleményei vagyunk.

S, most hallgassunk meg egy részletet az említett pápai iratból:
„A szent atyák és a teológusok érvei és megfontolásai mint végső alapra, a Szentírásra támaszkodnak, mintegy szemünk elé állítva Isten Szent Anyját, aki isteni Fiához a legszorosabban kötődik, aki mindig részese Fia sorsának. Ezért szinte lehetetlennek tűnik az a vélemény, amely szerint az, aki Krisztust foganta, megszülte, tejével táplálta, karjában tartotta, keblére szorította, a földi élet után tőle, ha lelkileg nem is, de testileg elszakadt volna. Minthogy Megváltónk, az isteni törvény legtökéletesebb követője, Mária Fia, aligha történhetett volna meg az, hogy Örök Atyja után az általa legjobban szeretett Máriát ne tisztelte volna. Ellenkezőleg, azt kell hinnünk, hogy mivel neki hatalmában volt anyját azzal a nagy tisztességgel illetni, hogy őt a sír romlásától megőrizze, ezt valóban meg is tette. Ezért Istennek fölséges Anyja… végül eljutott oda, hogy kiváltságainak legfőbb koronájaként mentesült a sír romlásától, amint ettől Fia már mentes volt, hogy legyőzve a halált testével és lelkével a menny dicsőségébe emeltessék, ahol királynőként Fiának, a századok halhatatlan királyának jobbján van.(5)

Minthogy az egyetemes Egyház, amelyet a benne élő Szentlélek csalhatatlanul vezet a kinyilatkoztatott igazságok megismerésének tökéletességére, a századok folyamán sok alkalommal kinyilvánította ebben való hitét, és minthogy a földkerekség püspökei közel egyhangúlag kérték, hogy a Boldogságos Szűz Mária mennybe való testi felvételének Szentíráson alapuló, a hívők lelkében bensőségesen meglévő, a Egyház liturgiája által a legrégebbi időktől kezdve jóváhagyott, a többi kinyilatkoztatott igazsággal a legnagyobb mértékben összhangban lévő, a teológusok tanulmányai, tudománya és bölcsessége által ragyogóan kifejtett és kinyilvánított igazságát a katolikus hit dogmájaként hirdessék ki – úgy véljük, hogy elérkezett annak a Gondviselő Isten által meghatározott pillanata, hogy Szűz Máriának ezt a nagy kiváltságát ünnepélyesen kihirdessük.
…reméljük, hogy a Mária dicsőséges példáján való elmélkedés egyre inkább meg fog győzni arról, hogy mennyit ér az emberi élet, ha ez teljesen a Mennyei Atya akarata teljesítésének és a többi ember javának van szentelve. Reméljük, hogy miközben a materializmus koholmányai és az ebből eredő erkölcsi romlás az erények világosságának eltűnésével, a viszály szitása által az emberi életek elvesztésével fenyegetnek, ezen a nagyszerű módon mindenki szeme előtt ragyogó világossággal jelenik meg az, hogy testünk és lelkünk milyen fölséges célra van szánva, és hogy végül Mária testi mennybevételének hite föltámadásunkba vetett hitünket is erősebbé és hatékonyabbá teszi. Ezért… a Mindenható Isten dicsőségére, aki Szűz Máriát különleges jóakaratával ajándékozta meg, Fiának, a századok halhatatlan királyának, a bűn és a halál legyőzőjének tiszteletére, fölséges Anyja dicsőségének növekedésére és az egész Egyház örömére és örvendezésére, a Mi Urunk Jézus Krisztus, Szent Péter és Pál apostolok és a Mi hatalmunk alapján kijelentjük, kihirdetjük és kinyilvánítjuk, hogy istenileg kinyilatkoztatott dogma az, hogy a Szeplőtelen Istenanya, a mindenkoron Szűz Mária befejezvén földi életét, testével és lelkével fölvétetett a mennyei dicsőségbe.”(6)

Amennyire a világ püspökei egyetértettek a dogma kihirdetésével, annyira nem tetszett egyes teológusoknak, így például Clemens Söhngennek sem, aki a fundamentális teológia professzora volt Münchenben, s akinek tanítványai között volt Joseph Ratzinger, a későbbi XVI. Benedek pápa. A professzor – akit protestáns barátai arra bíztattak, hogy ha a dogmát kihirdetik lépjen ki a Katolikus Egyházból – ezt mondta „Ha a dogmát kihirdetik, emlékezni fogok arra, hogy az egyház bölcsebb nálam és én jobban bízom az Egyházban, mint a saját tudományomban.”(7) Páratlanul mesteri, ugyanakkor mély hitről tanúskodó mondat, mely nagy példa tud lenni mai korunknak is, ahol szinte mindenki, mindennek a szakértője, mindenki mindenhez értve csak úgy, hozzászól és véleménye van, mert éppen úgy tartja a kedve.

Kedves Testvéreim, fontos itt azt is megjegyezni, hogy az általános vélekedéssel ellentétben a dogmák, a hittételek a katolikus tanítás és igazság épségben tartásáért születtek meg a megannyi egyoldalúan kétes és a számtalan leegyszerűsítő értelmezéssel szemben. A hittétel, a dogma nem a gondolkodás korlátozása, hanem az értelem és a szellem keresztény szempontok szerinti felszabadítása és kitágítása a meglepően új és az ember számára elképzelhetetlen misztériumokra.

Nagyboldogasszony ünnepe arról szól, hogy Mária az üdvözültek seregéhez tartozik, ő a Mindenszentek Királynéja, aki – Fiához, Jézus Krisztushoz hasonlóan – földi élete végén, testben is részesült az örök dicsőségben. Mária mennybevétele az evilági életet meghaladó létrend titokzatos világába irányítja az ember tekintetét, ahogy Szent Pál apostol írja a kolosszei híveknek „Az odafent valókat keressétek, ahol Krisztus ül az Atya jobbján”.(8) Amikor Jézus Krisztus emberi testét fölragyogtatta a megdicsőült állapotban az apostoloknak, akkor kijelölte az ember útját is oda ahol „nincs többé halál, sem gyász, sem jajgatás, sem fájdalom”,(9) mert hiszen ő maga kérte az Atyától: „Azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok”.(10)

Kedves Testvéreim! Tudjuk, hogy a Boldogságos Szűz Mária földi életből való eltávozását már az egyház legrégibb korában is megünnepelték. A hagyomány alapján hisszük azt, amit a józan belátás is méltányosnak ítél: a Megváltó Jézus Krisztus édesanyjának testét nem engedte át az enyészetnek, hanem halála után magához vette őt a mennyei dicsőségbe. Ezt a józan következtetést már az ókeresztény kor egyházi írói is levonták, majd amelyről megannyi évszázadokon át énekeltek és tanítottak a liturgiában, s ami előtt hódolattal álltak meg a nagy nevű teológusok is.
Bár Szűz Mária halálának helye és ideje is bizonytalan, az azonban bizonyos, hogy sohasem tisztelték sehol sem ereklyéit, de talán mennybevételének legnagyobb bizonyítéka éppen a mai ünnep, melyet már az V. század előtt megtartottak. (Neve régen dormitio, elalvás, vagy pausatio pihenés volt. A régi keresztények a halált elalvásnak nevezték, a temető, a coemeterium alvóhely volt, amivel a feltámadás hitet akarták kifejezni, mely szerint a halál nem más, mint a föltámadásra várakozók álma.)
VI. Pál pápa a Boldogságos Szűz Mária tiszteletéről szóló apostoli buzdításában(11) így ír erről az ünnepről: Nagyboldogasszony napján megünnepeljük Mária boldogságának beteljesülését. Megemlékezünk szeplőtelen lelkének és szűzi testének megdicsőüléséről, ami által tökéletesen hasonlóvá vált Krisztushoz, akit az Atya halottaiból feltámasztott. Ez az ünnep az Egyház és az egész emberiség elé tárja annak képét és vigasztaló erejű bizonyítékát, hogy reményünk végül teljesülni fog. A megdicsőülésnek ugyanis be kell teljesednie mindazokban, akiket Krisztus a testvéreivé tett, miután részese lett testünknek és vérünknek.(12)

Kedves Testvéreim! Nekünk, magyaroknak különösen fontos és értékes ez az ünnep, hiszen első szent királyunk Nagyboldogasszony napján ajánlotta föl országunkat a Boldogságos Szűznek, ezért nevezzük őt „Magyarország Patrónájának”, országunkat pedig „Mária országának”. Nagyboldogasszony ünnepe ezért egyben Mária uralmának az ünnepe is, akiről ősi idők óta énekli az Egyház: „Mennyországnak Királynéja, irgalmasságnak Szent Anyja”.(13) Mária Országa azon hívő embereknek a világa, akik az isteni kegyelem erőterében élnek. Amikor Magyarországot Szent István felajánlására utalva Mária Országának nevezzük, akkor ebben az erőtérben akarjuk alakítani az életünket Isten gondviselő szándéka és rendező bölcsessége szerint.

Kedves Testvéreim! A Boldogságos Szűz Mária arra tudja ösztönözni az embert, hogy gyermeki bizalommal keressen oltalmat őnála, aki mindig készen áll rá, hogy anyai szeretettel és hatékony segítséggel meghallgassa az ember könyörgéseit.(14) Ezért a hívő ember régi szokás szerint „a szomorúak vigasztalójának”, „a betegek gyógyítójának” és „a bűnösök menedékének” nevezi Máriát, és hozzá fohászkodik, hogy a megpróbáltatásokban vigaszt, a betegségekben enyhülést, a bűnök a szolgaságából kiszabadító erőt nyerjen. Mária pedig, aki mentes a bűn szeplőjétől, arra vezeti gyermekeit, hogy erős elhatározással küzdjenek a bűn ellen,(15) mert nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a rossz és a bűn fogságából való megszabadulás(16) elengedhetetlen.(17)
A hívő ember számára Mária a legteljesebb mértékben példakép, mert Isten hírnökének így válaszolt: „Íme az Úr szolgáló leánya, legyen nekem a te szavaid szerint.”(18) Ezekkel a szavakkal már előre jelezte és valamiképpen megfogalmazta az Úr imájának, a Miatyánknak azt a kérését, amelyet mi is naponta imádkozunk: „legyen meg a te akaratod.”(19) Mária „igen”-je minden keresztény számára példát és útmutatást ad arra nézve, hogyan juthat el az Atya iránti engedelmesség útján és segítségével az életszentségre.(20)

Kedves Mindnyájan! Igyekvő akarattal törekedjünk azon erényeket követni, amelyeket az evangéliumok szerint ott tündököltek Mária életében.
Ott volt benne az a hit, mely készséges szívvel elfogadta Isten tervét és szándékát(21) és meg tudta jeleníteni a feltétlen engedelmességet az angyali üdvözletkor Názáretben,(22) amellyel az Úr alázatos szolgálójának bizonyult.(23)
Amikor meglátogatta rokonát Erzsébetet és nála maradt három hónapig a segítőkész szeretet nagylelkűségét mutatta meg.(24)
A megfontolt gondolkodásról és a körültekintő bölcsességről tett tanúságot, amikor Názáretben megkérdezte Isten küldöttét, miképpen lesz az, hogy ő gyermeket fog szülni, hiszen nem ismer férfit,(25) de ugyanez a gondolkodásmód vezette Jézus születésekor Betlehemben,(26) és akkor is amikor Simeonnal és Annával találkozott a templomban.(27)
Máriában ott volt az az istenfélelem, amely a vallási kötelességek buzgó teljesítésére sarkallta, amikor bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban(28) vagy amikor minden évben felmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére, így akkor is amikor Jézus tizenkét éves volt.(29) Az istenfélelem ugyanakkor hálát ébresztett benne az Istentől kapott adományokért, s kimondotta vele: „Magasztalja az én lelkem az Urat, és ujjong a szívem üdvözítő Istenemben, mert szolgálója alázatosságát tekintetre méltatta.(30) Az istenfélelem indította a köteles templomi áldozatbemutatásra is, amikor a kisded Jézust Mózes törvénye szerint Jeruzsálemben bemutatták az Úrnak,(31) és ez az istenfélő jámborság és vallásos tisztelet ragyogott föl akkor is, amikor az apostolok közösségével együtt imádkozott pünkösdkor.(32)
Máriában ott volt a lelki erősség, mely az egyiptomi száműzetésben(33) és Jézus keresztje melletti fájdalomban(34) mutatkozott meg leginkább, de jelen volt benne a méltóságteljes és Istenben bízó szegénységben,(35) a gyermekére, a Fiúra viselt éber gondoskodásban az alázattal vállalt egyszerű bölcsőtől,(36) a kereszt gyalázatáig(37) valamint a szűzi tisztaságban, az erős és tiszta jegyesi szeretetben.(38)

Kedves Testvéreim! Mária példájára keressük kellően nagy alázattal Isten akaratát a saját életünkben. Kérjük a Szent Szűz pártfogását Egyházunk és népünk számára, hogy el tudjuk fogadni Isten tervét, s a felismert jót követni tudjuk szüntelenül imádkozva, hogy életünk ezáltal váljék értelmes jövőt alkotóvá és a remény hordozójává!
Kérjük a Boldogságos Szűz Máriát Joseph Ratzinger, a későbbi XVI. Benedek pápa imájával: „A vitatkozók között Te légy a kiengesztelődés és a béke, a nyitott kérdéseink útvesztőjében Te mutass nekünk utat; békítsd meg a viszálykodókat, adj erőt a fáradtaknak; a bizalmatlanoknak adj nyitott szívet, az elkeseredetteknek vigasztalást, az önhitteknek alázatot, a szorongóknak bizalmat, a kapkodóknak józanságot, a bizonytalanoknak bátorságot, és valamennyiünknek a Te hited vigasztaló bizalmát!”(39)

Kedves Testvéreim! Legyen számunkra Mária vallási életünk tanítója. Igyekezzünk átalakítani, átformálni az életünket egy sajátos istentiszteletté a mindennapokban, ahol meg tud mutatkozni Mária lelkülete, aki életének helyzeteiben teljes lényével felelősségteljesen követte Isten akaratát;(40) mert befogadta és tettekre váltotta Isten igéjét; mert szeretet és szolgálatkészség hatotta át minden cselekvését. (41)
Nagyasszonyunk, Nagyboldogasszony, könyörögj mindannyiunkért, hogy Szent Fiadat követve példád nyomán mindannyian teljesíthessük hivatásunka! Ámen.

[1] A Deiparae Virginis Mariae kezdetű levelet a pápa 1946. május 1-jei dátummal küldte meg a világ összes püspökének. A dokumentum eredetileg az Il Monitore Ecclesiastico folyóiratban jelent meg 1946-ban, majd 1950-ben már enciklikaként az Acta Apostolicae Sedis-ben 1950. 782-783. o.

[2] Pontosabban constitutio apostolica, apostoli konstitúció

[3] Zsoltárok könyve 4,7

[4] vö. Evangélium Lukács szerint 1,51-55

[5] vö. A Timóteushoz írt első levél 1,17

[6] Acta Apostolicae Sedis 1950. 753. o.

[7] Gottlieb Clemens Söhngen /1892–1971/ német katolikus pap, teológus, filozófus, egyetemi tanár

[8] vö. A kolosszeiekhez írt levél 3,

[9] vö. János jelenései 21,4

[10] vö. Evangélium János szerint 17,24

[11] VI. Pál pápa Marialis cultus kezdetű apostoli buzdítása a Boldogságos Szűz Mária tiszteletének helyes rendjéről és előmozdításáról az Apostoli Szentszékkel békében és közösségben élő összes püspökhöz. 1974. február 2.

[12] vö. Zsidókhoz írt levél 2; A galatákhoz írt levél 4,4)

[13] A 4. Mária-antifóna verses feldolgozása

[14] vö. II. Vatikáni Zsinat Lumen gentium dogmatikus konstitúció 60-63.

[15] vö. II. Vatikáni Zsinat Lumen gentium dogmatikus konstitúció 65.

[16] vö. Evangélium Máté szerint 6,13

[17] vö. VI. Pál pápa Marialis cultus kezdetű apostoli buzdítása 57.

[18] vö. Evangélium Lukács szerint 1,38

[19] vö. Evangélium Máté szerint 6,10

[20] vö. VI. Pál pápa Marialis cultus kezdetű apostoli buzdítása 21. 1974.

[21] vö. Evangélium Lukács szerint 1,26-38

[22] vö. Evangélium Lukács szerint 1,38

[23] vö. Evangélium Lukács szerint 1,48