2023. szeptember 24. vasárnap
A HM Tábori Lelkész Szolgálat Katolikus Tábori Püspökség és az MH Logisztikai Támogató Parancsnokság által közösen rendezett ünnepi misén logisztikus katonák töltötték meg a templom padsorait, közöttük a parancsnokság volt parancsnokai: Bozó Tibor altábornagy, Baráth István vezérőrnagy és Apáti Zoltán dandártábornok is.
A misét Berta Tibor dandártábornok, katolikus tábori püspök celebrálta Vargha Miklós Péter atya, a templom plébánosa és az ünnep egyik szellemi atyja, Mészáros István titeli prépost kíséretében. Beszédében a püspök példaként hozta Szent Máté apostol megújulását, megtérését, amelyhez ki kellett mozdulnia komfortzónájából. Mint mondta, nekünk, katonáknak is sokszor meg kell ezt tenni, de a haza, a család védelmének magasabb szempontjai vezérelnek, és a bajtársiasság érzése erőt adhat a katonaközösségnek a nehezebb időkben is.
Ünnepi beszédében Solymosi Ferenc ezredes, az MH Logisztikai Támogató Parancsnokság parancsnoka kiemelte: amikor akár szellemi, akár fizikai teljesítőképességünk határára érünk, vagy amikor a dolgok már túljutnak azon a szakaszon, hogy befolyásolni tudjuk, mindig ott lesz védőszentünk, Szent Máté, aki vigyáz ránk, mutatja a helyes utat. Végül megköszönte a hagyományt megteremtőknek, valamint a korábbi parancsnokoknak az ünnepi szentmise létrejöttét és hosszú évek óta tartó éves hagyományának ápolását.
A zenei kíséretet a Budapest Helyőrség Zenekar szolgáltatta Orbán Ádám főhadnagy vezényletével.
Szöveg: Kerekesné Benedek Mária alezredes, Fotó: HM KTP