A Boldogságos Szűz Mária: Isten közelségének a valósága

A Bárdibükki Porciunkula Kápolnáért Alapítvány és Világos Krisztián bárdudvarnoki plébános meghívására Berta Tibor tábori püspök mutatta be a 100. búcsúi szentmisét a Somogy megyei Bárdudvarnok-Bárdibükkön augusztus 2-án.

Az egykori Goszthonyi-birtok parkjában található kápolnánál a katonai ordinárius a Boldogságos Szűz Máriáról elmélkedett, külön kiemelve Szent VI. Pál pápa 1974. február 2-án kiadott Marialis cultus apostoli buzdításának néhány gondolatát.

Berta Tibor tábori püspök szentbeszédét teljes terjedelmében itt olvashatják:
„Én ebben szeretném tudni, hogy szeretitek-e az Urat és szerettek-e engem, az ő és a ti szolgátokat, (hogy) megteszitek-e ezt: soha ne legyen a világon olyan szerzetes, aki annyit vétkezett, amennyit csak vétkezhetett, és miután a szemetekbe nézett, ne távozzon irgalmas megbocsátásotok nélkül, ha kéri azt”.

Kedves Testvéreim! Assisi Szent Ferenc egyik levelében írta a most elhangzott gondolatot az egyik ferences testvérnek, amelyet 2026. január 10-én az Apostoli Penitenciária határozata(1) idézett azzal kapcsolatban, hogy Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából XIV. Leó pápa meghirdette a Ferences Rend jubileumi évét. Ferenc levele nemcsak vigasztalást és tanácsot ad testvérének, hanem hangsúlyozza az irgalmasságot, amely elválaszthatatlanul összefügg a megbocsátás és a búcsú fogalmával. Annak idején egy búcsút – a jól ismert „assisi megbocsátást” vagy Porciunkula-búcsút – adott III. Honoriusz pápa kiváltságként Ferencnek azok számára, akik gyónás és szentáldozás után augusztus 2-án meglátogatják az Assisi közelében található Porciunkula templomot.
Az Apostoli Penitenciária által kiadott határozat rámutat arra, hogy korunk nem sokban különbözik attól, amelyben Ferenc élt, s ennek fényében tanítása talán még érvényesebb és érthetőbb ma, hiszen a jelenben is elsorvadni látszik a keresztény szeretet, terjed a közöny, a látszólagos elsőbbséget élvez a valósággal szemben, a társadalmi viszály és az erőszak a mindennapi élet része. Szent Ferenc éve ezért mindenkit arra kell ösztönözzön, hogy saját képességei szerint formálja magát Krisztushoz hasonlóvá. A kitűzött célok tökéletesebb megvalósítása érdekében összhangban a pápa akaratával az Apostoli Penitenciária határozata kimondja, hogy minden hívő elnyerheti a búcsút, aki bűntől megtisztult lélekkel ellátogat egy Szent Ferenchez kapcsolódó istentiszteleti helyre, ahol áhítattal bekapcsolódik a szertartásokba, vagy legalább méltó időt tölt kegyes elmélkedéssel, és imával fordul Istenhez, hogy Assisi Szentjének példáját követve ébredjen fel a szívekben a keresztény szeretet érzése a felebarát iránt, valamint növekedjen a népek közötti egyetértés és a béke iránti őszinte vágy.

Kedves Testvéreim! Valamennyien tudjuk, hogy a Porciunkula kiváltságos hely volt, mert hozzá kötődtek a ferences közösség kezdeti élményei és valamennyi fontos eseménye. A Porciunkula-búcsúnál Ferenc a személyes és bensőséges istenkapcsolatot azzal emelte ki, hogy a szentségi jelleget, a bűnbánatot és az Eucharisztia vételét állította a középpontba az Angyalos Boldogasszony-kápolnához való zarándokláskor. A Porciunkula-búcsú Ferenc szerint feladat: a másik ember üdvösségének a magunk elé helyezése, hogy az ember megtalálja önmagát.

Kedves Testvéreim! A hagyomány szerint Ferenc az Angyalos Boldogasszony, a Porciunkula-kápolna számára írt egy Mária-éneket –– mert Jézus anyját mondhatatlan szeretettel fonta körül, mivel testvérünkké szülte a fölséges Urat.
Elmélkedjünk át most néhány gondolatot a Boldogságos Szűz Mária alakjával kapcsolatban, amelyet bizonyára valamennyien ismerünk, de az elmélyítés talán hasznunkra válhat itt a bárdudvarnoki Porciunkula-búcsún Angyalos Boldogasszony ünnepén. Meglepően érdekesen ugyanakkor nagyon lényeglátóan jegyezte meg egyszer valaki, hogy időszámításunk története végsősoron egy fiatal lánnyal kezdődött el, amikor az Úr angyala elvitte az örömhírt Máriának,(2) aki egy nem éppen jelentékeny városkában, Názáretben élt. Ennek az eseménynek a nagysága pusztán emberi ésszel alig fogható föl: az Isten küldöttével való találkozás, amelyben Mária azzal a rendkívüli küldetéssel szembesül, hogy kegyelmet talált Isten előtt, s arra hivatott, hogy Isten Fiának édesanyja legyen.

Egy ember, aki Isten Anyja! Ez valóban rendkívüli, hihetetlen és emberileg alig érthető. Isten kicsivé lesz, ember lesz, s ezzel az emberi fogantatás és születés folyamatának feltételét is elfogadja, azt a folyamatot, amelyet ő alkotott.
Isten ember lesz, van édesanyja, aki azt mondhatja annak, aki az ő gyermeke, aki tőle, egy embertől született: Gyermekem, te vagy a világ Ura! Páratlanul hallatlan!

Tudjuk, hogy az istenanya kifejezésről nagyon sokáig heves vita folyt; voltak, akik azt állították, hogy Mária csupán az ember Jézust szülte meg, így ő csupán Jézus anyja, de nem nevezhető istenanyának. Alapvetően az volt a kérdés: hogyan és miképpen, vagy másképp fogalmazva, milyen mélyen egyesül az Isten és az ember Jézus Krisztusban. Vajon olyan mélyen, hogy azt mondhatjuk: igen, valóban, az, aki megszületett, Isten, és így Mária Isten anyja?

Amikor az Egyház hiszi és vallja, hogy ő Isten anyja, azt természetesen nem úgy érti, hogy ő hozta létre Istent, mindazonáltal és abban az értelemben ugyanakkor azt és úgy érti, hogy Mária annak az embernek az anyja volt, aki egészen egyesült Istennel.

Az angyali üdvözlet az Egyház egyik legfontosabb imája: „Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes vagy! Az Úr van teveled. Az angyal még azt is mondta: „Ne félj! Kegyelmet találtál Istennél.”(3) És mit szólt Mária? „Íme, az Úr szolgálólánya.”(4) Micsoda félelem nélküliség van ebben a mondatban, miközben a Szentírásban megannyiszor azt látjuk, hogy amikor az ember Isten közelében találja magát, félelem fogja el, mert megretten Isten dicsőségétől és szentségétől, mivel fölismeri az ő mérhetetlen nagyságát. A „Ne félj!” az evangélium első szavai között jelenik meg, hiszen az Isten nem azért jött, hogy félelmet keltsen bennünk, hanem hogy nagyságában kicsiny módon üdvösséget hozzon.

II. János Pál pápa első pápai beszédében újra fölidézte ezt a mondatot, amikor azt mondta: Ne féljetek Krisztus körül összegyűlni és elfogadni az ő hatalmát! Ne féljetek! Nyissátok meg, sőt tárjátok ki Krisztus előtt a kapukat!(5) Nem kell az Istentől félnünk, mert nem vesz el az embertől semmit, nem fenyegeti az embert, mivel éppen a védelem származik tőle, ami a halált is legyőzi. Mária megérezte szívében Istennek ezt a védelmező jóságát, amiért egy sajátságos példakép tud lenni a számunkra, ezért minduntalan föl kell tennünk azt a kérdést, hogy mit jelent, mit kell, hogy jelentsen ő a keresztény, a hívő ember, a mi életünkben?

Talán az a legmegfelelőbb, ha ezt mondjuk: Isten közelségének a valóságát. Mert hiszen csakis Máriával ragadható meg helyesen az emberré válás. Már az, hogy Isten Fiának emberi anyja van, és hogy mi mindannyian erre az anyára vagyunk bízva, nagyon megható tud lenni. A konkrét pillanatot messze meghaladják és az egész történelemben végig vonulnak a Keresztrefeszített Jézus azon szavai, amelyekkel Máriát anyaként rábízza Jánosra, amellyel a Máriához való fohászkodás a bizalom, a közelség, és az Istennel való kapcsolat különös formája nyílik meg.

Kedves Testvéreim! Mindannyian tudjuk, hogy Máriáról ritkán esik szó az evangéliumokban, Jézus életének fontos állomásain kívül alig bukkan fel, s ha igen, akkor sem – legalábbis ez az első gondolat – feltétlenül megnyerő az amit hallunk. Az sem tagadható, hogy Máriát az evangéliumi hagyomány egy sajátságos rejtettségben ábrázolja, így például a Máté szerinti evangélium gyermekségtörténetében alig játszik szerepet, mert ott inkább József a cselekmény főszereplője. Szintén a Máté szerinti evangéliumban olvasható az a jelenet, amikor Jézus a nagy sokasághoz beszélt anyja és testvérei megálltak kint, és kérték, hogy beszélhessenek vele. Ebben az eseményben Jézus új családot alapít, és amikor édesanyját, Máriát magasztalják, aki őt méhében hordta, és akinek emlőin növekedett, kihangsúlyozza, hogy mi az igazán fontos: „Boldogok, akik hallják Isten Igéjét és követik azt.” Ez egy új családkép, új testvéri kapcsolat és új anyaság. Ezt így fejezi ki: „Aki az én akaratomat követi, az az én testvérem, az az én anyám és nővérem.”(6) Ez egy hatalmas áttörés, a puszta emberi családból az Isten akaratával együtt élő közösség felépítendő nagy családjába. A Lukács szerinti evangéliumban rajzolódik ki a teljes kép Máriáról, aki példa értékűen tudta meghallani az Úr szavát, megjegyezte, megőrizte azokat, és el-elgondolkodott rajtuk szívében.(7)
A másik első hallásra meghökkentő eset, amikor Jézustól a kánai menyegzőn,(8) Mária azt kéri, hogy tegyen valamit, mert a bor fogytán van, akkor az Üdvözítő mintha indulatosan rápirítana: „Mit akarsz tőlem, asszony? Még nem jött el az én órám!”(9)

Kedves Testvéreim! A János szerinti evangélium egészen sajátos módon tekint Máriára: ebben szemmel láthatóan sokkal világosabban ki van dolgozva Mária szerepe: mindig az „asszony? szót használja, amikor Jézus megszólítja Máriát, mert az ő különleges voltát akarta kifejezni. A Jézus keresztjénél álló Mária világítja meg azt, ahogy a többi evangéliumi jelenetet kell látnunk: Jézus először a családjából lép ki – amíg az ő órája el nem érkezik a kereszten – új családot alapít, amelyben Mária új és lényeges helyet foglal el.

A Kánában elhangzó látszólag kemény szavak – amelyek elsőre visszautasításként hatnak – valójában azt szeretnék érzékeltetni, hogy Jézus teljesen elkötelezett az ’ő órája’ iránt, vagyis nem teljesítheti úgymond elsőre a családi elvárásokat, ugyanakkor mégis csodát tesz. Jézus Kánában kijelöli Mária helyét, aki olyan asszonyként jelenik meg, mint aki az imádkozó Egyház ősképe, amely – miként Mária – azt kérheti Jézustól, hogy idő előtt kezdje meg működését.

Kedves Testvéreim! Mindannyian tudjuk, hogy korunkban nem csekély mértékben változott meg a Boldogságos Szűz Mária tiszteletének kultusza. VI. Pál pápa az 1974. február 2-án kiadott Marialis cultus apostoli buzdításában megállapítja, hogy vannak akik eltávolodtak a Mária-tisztelettől, és nehezükre esik, hogy követendő példának tekintsék a Názáreti Máriát, mivel állításuk szerint a mai ember tágas tevékenységi köréhez viszonyítva Mária életének szűkebbek a keretei.
A pápa kihangsúlyozza, hogy az Egyház nem az életvitele miatt állítja követendő például a hívek elé Szűz Máriát, és még kevésbé azok miatt a társadalmi és kulturális körülmények miatt, amelyek között élt, hanem azért, mert tényleges élethelyzetében teljes lényével és felelősségteljesen követte Isten akaratát,(10) mert befogadta és tettekre váltotta Isten igéjét, mert szeretet és szolgálatkészség hatotta át cselekvését, s mert Krisztus első és legtökéletesebb tanítványa volt. Mindennek folytán pedig egyetemes és örök érvényű példaképnek kell tekintenünk.
Szent VI. Pál pápa felhívja a figyelmet arra, hogy ha úgy olvassuk a Szentírást, hogy a Szentlélek sugalmazása mérvadó számunkra, de közben a szellemtudományok eredményeit és a mai kor sokrétű körülményeit is szem előtt tartjuk, akkor felismerjük, hogy Mária a korunk emberében élő igények mintaképének tekinthető. Az a mai nő, aki joggal igényli, hogy részt vegyen a társadalmat érintő döntések meghozatalában, nagy örömmel szemlélheti Máriát, aki párbeszédbe bocsátkozhatott Istennel, és különleges küldetésének teljes tudatában tevékenyen és szabadon adta beleegyezését – nem valamiféle esetleges történésbe, hanem a „történelem legkiemelkedőbb eseményébe” az Ige megtestesülésébe. De az is belátható, hogy amikor a szűzi állapotot választotta, amely Isten tervében előkészítette a megtestesülés titkára, Mária nem tagadta a házasság értékét és méltóságát, hanem szabadon és nagylelkűen járt el, hogy teljes lényével átadja magát Isten szeretetének. Azt is örömmel vegyes csodálkozással láthatja mindenki, hogy Mária ugyan tökéletesen alávetette magát Isten akaratának, de olyan asszony is volt, aki nem passzívan fogadta mindazt, ami vele történt, hanem bátran hirdette, hogy Isten az alázatosak és az elnyomottak védelmezője, aki letaszítja trónjukról e világ hatalmasait.(11)

Az „Úr alázatosai és szegényei közül kimagasló” Máriában olyan erős asszonyt ismerhetünk meg, aki átélte a szegénységet és a szenvedést, a váratlan menekülést és a számkivetést.(12) Ezek a helyzetek és körülmények nem kerülhetik el azok figyelmét, akik az evangélium szellemében támogatni akarják az egyént és az egész társadalmat. A ma embere nem csak olyan anyának láthatja Máriát, akinek kizárólag isteni Fiára volt gondja, hanem olyan asszonyt ismerhet fel benne, akinek cselekvése előmozdította az apostoli közösség Krisztusba vetett hitét,(13) és anyai küldetése minden emberre kiterjedt, a Kálvária hegyén pedig egyetemessé tágult. Mária pontosan eleget tesz a korunk emberében élő mélyreható igényeknek, s eléjük állítja az Úr tökéletes tanítványának mintaképét, aki a földi és időbeli haza építője, de közben a mennyei és örök haza felé tart, előmozdítja az elnyomottakat felszabadító igazságosságot és szükséget szenvedőket megsegítő szeretetszolgálatot, de főként annak a szeretetnek tevékeny tanúja, amely megformálja Krisztust az emberek szívében. Ha az Egyház tagjai az evangélium halottakhoz társítják szavaikat: „Boldog a méh, amely kihordott, és az emlő, amely táplált”,(14) szükségképpen figyelmet kell, hogy szenteljenek Urunk Krisztus válaszának is: „Hát még azok milyen boldogok, akik hallgatják az Isten szavát, és meg is tartják”. (15) Ez a válasz egyrészt a Boldogságos Szűz Mária dicséretét fejezi ki, másrészt arra buzdít, hogy Isten parancsolatai szerint éljünk, mert a Megváltó azon kijelentéseit visszhangozza: „Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: Uram, Uram! Csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát”(16) illetve: „Ha megteszitek, amit parancsolok nektek, a barátaim vagytok”.(17)

Kedves Testvéreim! Az Egyház tapasztalata azt mutatja, hogy a Mária-tisztelet hathatós segítséget tud nyújtani az embernek. Mária, az új asszony, aki a Krisztus nyomába szegődő új ember mellett áll. Mária annak a biztosítéka, hogy az egész ember üdvösségére irányuló isteni terv már megvalósult az emberi nem egyik tagjában: őbenne.
A ma embere gyakran kétségbeesés és remény között hányódik, korlátozottságának tudatában elcsügged, ugyanakkor határtalan vágyak feszítik, lelke összezavarodik, szívében megosztott, értelmét bizonytalanságba taszítja a halál rejtélye, kínozza a magány, bár hevesen vágyik arra, hogy közösségben legyen másokkal, csömör és unalom gyötri. A mai embernek a Boldogságos Szűz Mária reményteljes távlatot és vigasztaló szavakat kínál: azt tárja elé, hogy a remény győzelmet arat a kétségbeesésen, a közösség a magányon, a béke az összezavarodottságon, az öröm és a szépség a csömörön és az unalmon, az örökkévalóság reménye a földi vágyakon, az élet a halálon.

Kedves Testvéreim! Szűz Mária a kánai menyegzőn ezt mondta a szolgáknak: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond”. (18) Szavai – bár arra irányultak, hogy a szükséghelyzetet megszüntesse – egybecsengenek azokkal a szavakkal, amelyeket a Tábor-hegyén az apostolok hallottak: „Őt hallgassátok”. (19)

[1] Decree of the Apostolic Penitentiary for the Eighth Centenary of the death of Saint Francis of Assisi, proclaiming a special Jubilee Year with the concession of Plenary Indulgences https://www.vatican.va/content/romancuria/it/organismi-di-giustizia/penitenzieria-apostolica/documenti/20260110-indulgenze-sanfrancesco.html

[1] vö. Evangélium Lukács szerint 1,26-38

[3] vö. Evangélium Lukács szerint 1,30

[4] vö. Evangélium Lukács szerint 1,38

[5] Szent II. János Pál pápa homíliája a Szent Péter téren tartott első ünnepélyes szentmisében, 1978. április 22.

[6] vö. Evangélium Máté szerint 12,46-50

[7] vö. Evangélium Lukács szerint 2,19 és 2,51

[8] vö. Evangélium János szerint 2, 1-12

[9] vö. Evangélium János szerint 2,4

[10] vö. Evangélium Lukács szerint 1,38

[11] vö. Evangélium Lukács szerint 1,51-53

[12] vö. Evangélium Máté szerint 2,13-23

[13] vö. Evangélium János szerint 2,1-12

[14] vö. Evangélium Lukács szerint 11,27

[15] vö. Evangélium Lukács szerint 11,28

[16] vö. Evangélium Máté szerint 7,21

[17] vö. Evangélium János szerint 15,14

[18] vö. Evangélium János szerint 2,5

[19] vö. Evangélium Máté szerint 17,5