Ima a Roma Holokauszt Napján

2026. augusztus 2. vasárnap

Ima a Roma Holokauszt Napján

Urunk, Jézus Krisztus, Názáreti Mesterünk!


Édesanyád zsidó nő volt.

Megdicsérted egy szír asszony és egy római katona hitét.

A görögöket, akik Téged kerestek, szívesen fogadtad.

Egy afrikai ember vitte keresztedet.

Az idegen hatalom katonáiért - akik téged kigúnyoltak, megkínoztak és keresztre feszítettek - pedig imádkoztál, hogy az Örökkévaló ne rója fel nekik bűnül tettüket.

Kérünk, segíts minket, hogy megkülönböztetés nélkül mindenkit megbecsüljünk és el tudjunk vezetni a Te Országodba!

Evangéliumod tanító fénye nyilvánvalóvá tette, hogy minden népnek, nemzetnek egyenlő méltóságot és tisztességet adtál, amit a történelem folyamán, időről időre egyes erők megpróbálnak kisajátítani, és sárba tiporni.
Te azért is adtál hatalmat nekünk, hogy megvédjük azokat, akiket méltóságukban sértenek vagy megaláznak.

Urunk, most azokra a roma honfitársainkra emlékezünk, akik életüket adták Hazánkért, s akiket az akkori hatalom cserbenhagyott és kiszolgáltatottá tett a pusztító gyűlölet számára.
Hálát adunk Neked a hősökért, irgalmadat kérjük azoknak, akik a félelem és a gyűlölet idején vétkeztek. Segítségedért fordulunk Hozzád, hogy Magyarország soha ne hagyja cserben polgárait, bármilyen népcsoporthoz tartozzanak is.

Urunk, Téged a kegyelmedből szeretünk, ezért kérünk Tőled bátorságot, hogy mindig megvédelmezhessük a kiszolgáltatottakat, és mindazokat, akiket emberi méltóságukban megaláznak.

Adj Urunk örök nyugodalmat cigány honfitársainknak, embertestvéreinknek, hogy megtalálják Nálad jutalmukat hősiességükért, amivel életüket adták Szerett Hazánkért!

Jöjjön el a Te Országod, az igazságosság, az öröm, a béke és a szeretet hazája, melynek építését ránk is bíztad, s melynek kiteljesedéséért így imádkozunk: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved; jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól! Ámen.


 

Katonai Ordinariátus © Minden jog fenntartva