2022. január 12. szerda
A háborúban a tatai 3/2 zászlóalj vesztesége több, mint 1000 fős volt. A tatai zászlóalj a 3. gyalogezred kötelékében 1942. november 4- én rakodott vonatra, kéthetes szállítást követően rakodtak ki Kurszk környékén, s ezt követően 200 kilométeres gyalogmenettel érték el kijelölt helyüket a doni védőállásban. 1943. január 12- én Urivnál az orosz sereg sokszoros túlerővel áttörte a II. hadsereg arcvonalát. Január 15-ig a zászlóalj tartotta állásait a Don mellett, majd kivonták és tehergépkocsin délre vitték őket, Kocsatovkára. Ezután a parancs szerint Roszocski községbe meneteltek és támadást indítottak a Jabloncsoje községet védő szovjetek ellen. A támadásra egy túlerőben lévő gyalogság adott választ, a zászlóalj egységeit visszaszorították, tűz alá vették, a visszavert egységet körülzárták és nagy részét megsemmisítették vagy fogságba ejtették. A harcok során csupán egy 50 főnyi csoportnak sikerült 19-én hajnalban Polgár Sándor főhadnagy parancsnoksága alatt Kocsatovkára visszavonulnia. Onnan a megmaradt emberekkel április végére érkeztek Ovrucsra, ahonnan Komáromba vitték a túlélőket, s végül május 21- én, 72 fővel érkeztek meg Tatára.
A tatai megemlékezésen közreműködött Markovics Milán Mór őrnagy, tábori lelkész, Sárközi József, a Honvéd Bajtársi Klub elnöke valamint Szedresi Márton, a Tatai Református Gimnázium diákja.