ELKEZDŐDIK A NAGYBÖJT 

„Ember, emlékezz rá, hogy porból vagy és porrá leszel”
„Térjetek meg és higgyetek az evangéliumnak”.

Hamvazószerda jele, szürke hamuja arra figyelmeztet, ami sorsunkban törékeny, emberségünkben esendő, arra, hogy halandók vagyunk. Mivel csak így, ennek teljes tudomásulvételével érthetjük meg azt a másik „gyengeséget”, az „isteni gyengeséget”, amire hamvazószerdán fölkészülünk: Jézus Krisztus halálát.
A nagyböjt első napja nem véletlenül a halandó emberé, ahogy az utolsó se (nagyszombat) véletlenül a sírba fektetett Istené. Krisztus halandóságunkban adhatott nekünk egyedül halhatatlan találkozót, ahogy ezt a József Attila-sorok szándékuk ellenére is megfogalmazzák: „Aki halandó, csak halandót / szerethet halhatatlanul”. Ez az isteni szeretet legmélyebb titka, mely épp veszendőségünket választotta örök találkozóhelyül.
A hamu keresztjéről a kereszt halottjáig egyenes út vezet, egyazon út különböző stációin át. Minden állomás veszendőségünk egy-egy fejezete: tökéletes osztozkodás Isten és ember közt – halálban és halhatatlanságban. (Pilinszky János)

Hamvazószerda a Nagyböjt (Jézus Krisztus negyvennapi böjtölésének, majd kínszenvedésének emlékezete) kezdő napja, mely a húsvét vasárnaptól – a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnap – visszaszámolt 40. hétköznap.
A nagyböjt kezdetét a római egyház a hamvazás szertartásával jelzi (latinul impositio cinerum). A hamvazás személy szerint szól a hívő embernek. A pap helyi szokás szerint keresztet rajzol a hívő homlokára a hamuval, vagy a fejére hinti a hamut, a következő szavak kíséretében: „Ember, emlékezz rá, hogy porból vagy és porrá leszel” vagy: „Térjetek meg és higgyetek az evangéliumnak”.
A 4. századtól a nyilvános bűnbánatot tartó és nagycsütörtökön feloldozást nyerő bűnbánók a nagyböjt első napján mezítláb, zsákszerű vezeklő ruhában, a templom kapujában várták a püspököt, aki a templomba vezette őket. Ezután elmondták a bűnbánati zsoltárokat, majd a püspök fejükre tette a kezét. Megszórta őket hamuval, feladta nekik a ciliciumot, kirótta a penitenciát és meghintve őket szenteltvízzel, miként az Úr a paradicsomból Ádámot, kiutasította őket a templomból. A nagyböjtben többé a templomba nem mehettek, csak az ajtóban állhattak és a betérő hívek imádságát kérték.
Eleinte a hamuval való megszórás csak nyilvános bűnbánók szertartása volt. A hívek közül azonban sokan csupán alázatosságból szintén meghintették magukat hamuval.
A 10. századtól külön megáldották a hamut, melyet az előző év virágvasárnapi barkáiból állítottak elő. A nyilvános vezeklés megszűntével, a 14. századtól a hamvazás szertartása mint a nagyböjt kezdete általánossá lett.

A Nagyböjt vagy más néven a Szent Negyvennap gyakorlata az első három század során alakult ki, így a negyedik század elején már készen volt az ókor és a középkor keresztény lelkiéletének ez a kiemelkedő időszaka, amit latinul Quadragesima-nak (negyven latinul quadraginta) hívtak. A lelki örömök forrása volt ez az időszak, melyben a keresztények szinte versengve gyakorolták az önmegtagadás gyakorlatait, s naponta hallgatták a Szentírást magyarázó homíliákat.
A keresztségre készülő katekumenek ekkor készültek a keresztény életbe beavató misztériumokkal terhes Húsvét-éjszakára, közben komoly vizsgákon (scrutiniumok) estek át.
A bűnbánók ekkor tettek eleget nyilvános vezekléssel, kemény önsanyargatással a bűneikért kirótt büntetéseknek, hogy Nagycsütörtökön, a Szeretet ünnepén kiengesztelődjenek Istennel.
A Szent Negyvennap nagy, általános és kollektív lelkigyakorlata volt az egész ókeresztény közösségnek, amelyről Nagy Szent Vazul püspök, egyházatya így írt: „Nincs sziget, nincs szárazföld, nincs város, nem található nép, a föld legtávolabb eső zugáig, ahol ne hallanák meg a böjt parancsát. Még a hadsereg, az utasok, a hajósok, a kereskedők is egyaránt meghallják ezt a parancsot és nagy örömmel fogadják.”

Keresztút

A keresztúti ájtatosság egy elmélkedő imádság, amely fölidézi Jézus keresztútjának történéseit. A keresztút eredetileg az a mintegy fél kilométeres útvonal volt Jeruzsálemben, amelyet Krisztus járt végig a kereszttel a Golgotáig: Via Dolorosa: a fájdalmak útja, Via Crucis: a kereszt útja.

A hagyomány szerint Jézus Anyja és egy-egy tanítvány a föltámadás után naponta végigjárta az ún. szent körutat (Utolsó vacsora terme, Annás és Kaifás háza, Golgota, Szentsír, Prætorium, Getszemáni kert, Olajfák hegye, Kidron-völgy, Sion hegye).

Először az angliai William Wey (1407?–1476) nevezte el az út egyes pontjait stációnak, állomásnak. Európában elsőként olasz területeken imádkozták a stációkat. Kezdetben csak Krisztus szenvedésének első és utolsó stációját jelölték meg domborművekkel, szobrokkal. Az állomások 14-ben való rögzítéséhez a 16. századi Jeruzsálem-leírások járultak hozzá, elterjedése Porto Maurizio-i SzentLénárd (1676–1751) itáliai ferenceshez fűződik. 1731-ben XII. Kelemen pápa szabályozta és egységesítette az állomások számát, a keresztút felállításának helyét, körülményeit, az ájtatosság módját.

A 6. stáció kivételével valamennyi állomás közvetlenül vagy közvetve az evangéliumokra épül.

Bevezető imádság
Üdvözítő Krisztus, a Te utadon, a kiszolgáltatott szeretet, a pazarló jóság és a kegyelmező bocsánat útján szeretnénk lélekben végigkísérni Téged. Törékeny hitünk sarokpontja a Te szenvedésed, golgotai kereszthalálod, mely meg tudja mutatni az utat tévelygő életünkben, s melynek világossága fényt ad a sötétséggel való viaskodásunkban. Légy mindig Te a vezetőnk, s mi megpróbálunk követni Téged!

1. állomás. Jézust elítélik.
Elítélt a düh, a gonoszság, a főpapok, és most elítélt a gyenge, gyávaságában tehetetlen Pilátus is. Nem ismertek föl és nem ismertek meg Téged, de valójában nem is akartak megismerni. Egy volt a fontos: akkor is, de azóta is mindig, elítélni, bűnbakot keresni a gonoszok helyett, félelemből, gyávaságból kimondani az ítéletet az ártatlan fölött.
Elítélt Jézus, irgalmazz nekünk megkérgesedett szívűeknek!
Elítélt Jézus, kegyelmezz nekünk előítéleteink rabjainak!
Elítélt Jézus, hallgass meg minket bűneinkben ítélkezőket!

2. állomás. Jézus magára veszi a keresztet.
Úgy szerette a mennyei Atya a világot, hogy fogollyá, börtönviseltté tette az ő Fiát. Megverték, leköpdösték, megvetett volt, mint minden rab. Rákötözték a gerendát, s mint rabszolgát hajtották a vesztőhelyre; kiűzték a városból, mint a bűnbakot, nem is sejtve, hogy ő az ártatlan Bárány.
Keresztet vállaló Jézus, irgalmazz nekünk bűneink rabszolgáinak!
Keresztet vállaló Jézus, kegyelmezz nekünk a szenvedéstől ódzkodóknak!
Keresztet vállaló Jézus, hallgass meg minket a gyötrelmektől iszonyattal elfordulókat!

3. állomás. Jézus először esik el a kereszttel.
Botladozva és bukdácsolva, a katonák ostorcsapásai, a vérszomjas tömeg üvöltözése közepette indultál el. De az ütlegek fokozódtak és egyre jobban fájtak, a Téged halálba taszító csőcselék kiabáló türelmetlensége egyre nagyobb lett, s gyötörte lelkedet és elestél. A mennyei Atya odaadott a világnak, a verésnek, az ócsárlásnak, engedte és hagyta, hogy elessél értünk.
Értünk mindenben kísértést szenvedő Jézus, irgalmazz nekünk a kísértéseket lekicsinylőknek!
Értünk mindenben kísértést szenvedő Jézus, kegyelmezz nekünk mások elesettségét kigúnyolóknak!
Értünk mindenben kísértést szenvedő Jézus, hallgass meg minket a kísértésben elbukottakat!

4. állomás. Jézus Édesanyjával találkozik.
Az az én anyám, aki teljesíti a mennyei Atyám akaratát – mondtad egyszer. Édesanyád, Mária megértette ezt a kifürkészhetetlen, végtelenül irgalmas és emberszerető akaratot, mely Téged szenvedéssel sújtott, hogy nekünk békességünk legyen.
Édesanyádat nagyon szerető Jézus, irgalmazz nekünk Édesanyánk jóságát elfelejtőknek!
Édesanyádat nagyon szerető Jézus, kegyelmezz nekünk az anyai szív megértését kritizálóknak!
Édesanyádat nagyon szerető Jézus, hallgass meg minket a szenvedés előtt értetlenül állókat!

5. állomás. Cirenei Simon segít Jézusnak a kereszthordozásban.
Egy munkától elfáradt ember a kényszerítésre segít rajtad, mert magad is elfáradtál. A földre esés gyöngeségét elfogadni nagyon nehéz, de még nehezebb tudomásul venni, és elismerni azt a gyöngeséget, amin segíteni kell, ami támaszt igényel. Te azt a gyöngeséget is elfogadtad, mely segítőtársra szorul.
Segítséget elfogadó Jézus, irgalmazz nekünk képmutatóan segítséget nyújtóknak!
Segítséget elfogadó Jézus, kegyelmezz nekünk a segítségnyújtásban válogatóknak!
Segítséget elfogadó Jézus, hallgass meg minket a segítséget elutasítóknak!

6. állomás. Veronika kendőt nyújt Jézusnak.
Egy asszony kendővel törli le verejtékes arcodat. Kínjaid, erőtlenséged, szenvedésed bátorrá tette, így nem félt a kiabáló, Téged káromló csőcseléktől, és nem ijedt meg a Téged korbáccsal hajtó katonáktól sem. Törődni akart Veled, melléd állni – ha csak egy kicsit is – a szenvedésben.
Törődést megbecsülő Jézus, irgalmazz nekünk keményszívűségünkben magányosaknak!
Törődést megbecsülő Jézus, kegyelmezz nekünk az apró figyelmességet lenézőknek!
Törődést megbecsülő Jézus, hallgass meg minket félelmeinkben visszahúzódókat!

7. állomás. Jézus másodszor esik el a kereszttel.
Az egyre növekvő kimerültség, a gúnyolódó, káromló szavak miatt újra a földre estél, pedig talán az első esés után azt hitted menni fog, de az erőtlenség miatt visszazuhantál. Megtapasztaltad a gyengeség tudatát, a fáradtság érzését, a kimerültség tehetetlenségét(1) az emberi test törékeny mivoltát.
Gyengeségeinkkel együtt érző Jézus, irgalmazz nekünk önhittségünkben elbukóknak!
Gyengeségeinkkel együtt érző Jézus, kegyelmezz nekünk, erőtlenségünk tagadóinak!
Gyengeségeinkkel együtt érző Jézus, hallgass meg minket tehetetlenségünkben elfáradtakat!

8. állomás. Jézus vigasztalja siránkozó asszonyokat.
Talán mindenki kinevette őket jószívűségükért, részvétükért. Lehet, hogy meggyógyítottad férjüket, fiukat, lányukat, unokájukat, vagy egyszerűen csak sajnáltak, szánakoztak gyötrelmes sorsodon. S Te elfogadod ezt a részvétet, bár első pillanatra úgy tűnik, nem érdekel, sőt mintha fenyegetnéd őket. Pedig Te nem akartál mást, mint vigasztalva tanítani. Tanítani a bűn szörnyűségéről, az Istentől elfordult élet nyomorúságáról.
Fájdalmaidban is vigaszt nyújtó Jézus, irgalmazz nekünk alakoskodva szenvedőknek!
Fájdalmaidban is vigaszt nyújtó Jézus, kegyelmezz nekünk fájdalmaink kikiabálóinak!
Fájdalmaidban is vigaszt nyújtó Jézus, hallgass meg minket vigasztalásodra rászorulókat!

9. állomás. Jézus harmadszor esik el a kereszttel.
Talán már a félelemtől is, hogy közel van az a „hely”, újból összerogytál. Az ütlegeket nem is nagyon érzed, alig jut el füledhez a szitkozódó, dühös csúfolódás. Összerogytál, mert meg kellett érezned az elbukottság nyomorúságos világát, a többszöri elesés fájdalmát, a sokszori visszazuhanás dühös tehetetlenségét.
Mindent megbocsátó Jézus, irgalmazz nekünk gyöngeségeinkben megátalkodottaknak!
Mindent megbocsátó Jézus, kegyelmezz nekünk vétkeinkben megmaradóknak!
Mindent megbocsátó Jézus, hallgass meg minket tehetetlenségünk foglyait!

10. állomás. Jézust megfosztják ruháitól.
Visszhangoznak bennünk a Getszemáni kertben mondott szavaid: „Atyám, ha lehetséges múljék el ez a pohár, de ne az én akaratom legyen meg, hanem a Tiéd.” És most, hogy enyhítsék fájdalmaidat, hogy ne legyenek iszonyúak a kínok, mirhával kevert bort adnak neked: „az enyhítés kelyhét”. Nem fogadod el, nem akarod a szenvedés italát másban elvegyíteni, mert át akarod érezni a fájdalmakat, mert szeretsz minket. Pedig féltél, rettegtél Te is a szenvedéstől. Megfosztottak ruháidtól, ez az utolsó, amit elvehettek Tőled. Vádlóid erre most még jobban gúnyolnak, leköpdösnek, ujjal mutogatnak rád. Nincs rajtad semmi épség,… kék foltok, vér és por,… letört virág a test.
Ruhátlan Jézus, irgalmazz nekünk, szenvedélyeinkbe öltözötteknek!
Ruhátlan Jézus, kegyelmezz nekünk gyengeségeink takargatóinak!
Ruhátlan Jézus, hallgass meg minket szégyeneinkben szemérmetleneket!

11. állomás. Jézus testét a keresztre szögezik.
Mialatt levették köntösödet, letépték rólad minden ruhádat, egy kicsit megpihenhettél, de tudtad már azt is, vége az útnak, és nincs menekvés. Át kellett élned a halálra ítéltek szörnyű bizonyosságát(2) , a káromkodva keresztre feszítő hóhérok gyilkos embertelenségét, a halálodat követelők hátborzongató ujjongását. Tudnod kellett a gyilkos vágyakról, az öldöklés pusztító erejéről, a dühös harag kegyetlen vérontásáról.
Keresztre fölfeszített Jézus, irgalmazz nekünk mások hibáit, és gyengeségeit kárörvendően terjesztőknek!
Keresztre fölfeszített Jézus, kegyelmezz nekünk megszokásaink bilincseiben vergődőknek!
Keresztre fölfeszített Jézus, hallgass meg minket a reménytelenségben kétségbeesőket!

12. állomás. Jézus meghal a kereszten.
Az Atya „irgalmas akaratából” meg kellett érezned a halál előtti rémült gyötrelmet, az utolsó óra keserves magányát, a vérszagra összecsődült tömeg cinikus hahotázását megalázott és kiszolgáltatott szereteteden… Meg kellett ízlelned a halált, meg kellett ismerned a földi élet elvesztését, meg kellett tapasztalnod a másokért odaadott élet – első pillanatra – hiábavalóságnak tűnő voltát. Meg kellett élned az elhagyatottság(3) érzését mely kimondatta veled: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?”
Kínhalált elszenvedő Jézus, irgalmazz nekünk érdemtelenül megváltottaknak!
Kínhalált elszenvedő Jézus, kegyelmezz nekünk szenvedő szeretetedre méltatlanoknak!
Kínhalált elszenvedő Jézus, hallgass meg minket, akik megfeszítettünk Téged!

13. állomás. Jézus testét leveszik a keresztről és fájdalmas anyja ölébe fektetik.
Kifáradt testedet leveszik a keresztről. Csak édesanyád és pár ember van melletted, nincs senki azok közül, akiken segítettél, akiket megszántál, meggyógyítottál, jóllakattál, tanítottál. Mintha a közel három éves működésed totális csődtömeg lenne. Mintha nem érne semmit sem. A hálátlanság nem ismer határokat.
Megváltó Krisztus, irgalmazz nekünk ajándékaidért hálátlanoknak!
Megváltó Krisztus, kegyelmezz nekünk tanító szavaidat elfelejtőknek!
Megváltó Krisztus, hallgass meg minket a haláltól való félelemben sínylődőknek!

14. állomás. Jézus holttestét sírba teszik.
Elfelejtve minden szavad, melyekkel feltámadásodat megígérted, megfeledkezve még saját szavaikról is, amikor Isten Fiának, az Úr Felkentjének, Mesternek szólítottak vagy gondoltak: siránkozva, szánakozva, letagadva a jövőt eltemetnek Téged, de veled együtt minden tettedet és saját reményüket is.
Húsvét hajnalán föltámadt Jézus, irgalmazz nekünk követésedben elcsüggedőknek!
Húsvét hajnalán föltámadt Jézus, kegyelmezz nekünk a kilátástalanságban lelkünkben Téged eltemetőknek!
Húsvét hajnalán föltámadt Jézus, hallgass meg minket hamis ábrándokért lelkesedőket!

Befejező imádság

Elkísértünk, Urunk, szenvedésed útján, ami a föltámadáshoz vezet. Kísérj Te is minket életünk útjain, hogy a Golgota után a föltámadás örömében is részünk lehessen! 

Irgalmas és jóságos mennyei Atyánk, szeretetlenségeinket oldd fel üdvözítő Krisztusunk szenvedő szeretete által! 

Hálátlanságainkat szakítsd szét üdvözítő Krisztusunk kereszthordozása által! 

Félelmeinkből ragadj ki üdvözítő Krisztusunk félelme és gyötrődése által! Vétkeinktől szabadíts meg üdvözítő Krisztusunk fájdalmas halála által!

Bűneinket bocsásd meg üdvözítő Krisztusunk szent keresztútja által, melyért életre szóló, kimondhatatlan hála illesse őt, hogy üdvösségünk ily sokat ért!

* * *

(1) A kimerültség tehetetlenség itt irodalmi forma, mert a szenvedő Krisztusban nem volt akaratgyengeség.

(2) A szörnyű bizonyosság itt irodalmi forma, mert krisztusban nincs reménytelenség.

(3) Az elhagyatottság itt irodalmi forma, hiszen Krisztusban nincs kétésgbeesés