Ferences papszentelés madárcsicsergésben Mátraverebély-Szentkúton

Két fiatal ferencest: Gács Botond Paszkál és Kis Balázs Efrém testvért szentelte pappá június 15-én Berta Tibor katonai ordinárius a Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhelyen.

Ének se kellene – gondolhatták a szabadtéri oltárnál várakozók, olyan madárdal hallatszott a kegyhelyet körülölelő erdőből. A templomból vonultak ki az esemény főszereplői, elöl a szürke ruhás ministránsok, mögöttük a szerzetesek sora. „Mert a madár házat talál magának, s agerlice is fészket, hová fiait helyezze, oltáraidnál, Seregek Ura, én Királyom és én Istenem” – hangzott az introitusban is.

Berhidai Piusz OFM, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány provinciálisa köszöntötte Berta Tibor tábori püspököt a különleges alkalmon, hiszen nem volt még ferences papszentelés ezen a helyszínen; utoljára papot Lékai László szentelt a kegyhelyen. Számukra is az imádságos megújulás helye – osztotta meg –, ahova káptalanra szoktak összegyűlni; a mai papszentelés által még inkább megszentelődik a hely.

Az evangélium a nyolc boldogságról szólt, majd a tartományfőnök előszólította a szentelendőket – „Jelen!” –, akik méltónak találtattak az áldozópapság szentségére.

Berta Tibor „Szamár testvér” szenvedéseit emlegette, ahogy kiállt a homíliához a tűző napra, nagy derültséget keltve ezzel. Elmondta, ő maga kérte ezt az evangéliumot, ami visszaviszi a régmúltba. 1983 tájt hangzott el először a mai beszédének az alapja: frankás diák korában hallotta – a szintén jelen lévő – Barsi Balázstól, Esztergomban.

A szentelendőknek azt a szegénységet kívánta szentbeszédében, amikor a szív képes „a semmi ágán” ülni, nem vágyik titokban sem pénzre, hatalomra, karrierre, megelégszik azzal, ami adatott. A bibliai özvegyasszonyokat említette, Árpád-házi Szent Erzsébetet és a Poverellót.

Majd azt kívánta, úgy tudjanak szomorkodni papi életükben, ahogy az Úr meghagyta nekik. Nem kívánja, hogy búskomor papok legyenek, inkább Ábrahám, Jákob, a próféták, az üres sírt látó Mária Magdolna szomorúságát kívánja nekik. Jézus szomorúságát, amikor nem értették, amikor féreértették. Ágostonét, hogy oly későn szerette meg az Urat. Jézus szomorúságát a Getszemáni-kertben.

Nem a mindenre bólogató, konfliktuskerülő, meghunyászkodó, alázatoskodó álszelídséget kívánja nekik – folytatta a boldogságok kapcsán –, hanem Szent Margit és Soubirous Bernadett szelídségét; az elesettek édesanyja, Kalkuttai Teréz mosolygós szelídségét; a főtanács előtt álló Jézus szelídségét.

A „másnak is lehet igaza” szelídségét, az önmagunkon nevetni tudás szelídségét –„higgyétek el, nemigen lesz vége szórakozásotoknak” – fűzte hozzá, ismét megnevettetve hallgatóságát.

„Éhezik az igazságot” – úgy, ahogy az éhező egy falat kenyérre vágyik. Nem kívánja nekik az igazságosztó prédikálást, a képmutató bíráskodást, a fennhéjázó rögtönítélést – sorolta; ehelyett Salamon király okos bíráskodását, a mennyei Atya igazságát szomjazó Krisztust állította eléjük pozitív példaként.

Azt kívánja, hogy irgalmazzanak és nekik is irgalmazzanak, de nem kívánja, hogy fűnek-fának rögtön megbocsássanak; nem kívánja az álbocsánatot. Dávid irgalmát kívánja az alvó Saul fölött; a szamaritánus irgalmát; a földre írogató Krisztus irgalmát: „Asszony, hol vannak ők? Senki sem ítélt el téged?” (vö. Jn 8,10). A Mindenható irgalmasságát kívánja nekik, aki pazarolja a szeretetét. „Boldogok lesztek, ha életetek nagy pénztárkönyvében több lesz a kiadás oldalon” – fogalmazott.

A nyílt tekintetű Ábel jámbor tisztaszívűségét kívánta a két fiatal szerzetesnek; a bölcsek, a betlehemi pásztorok, Veronika, a Jézust követő asszonyok tisztaszívűségét.

Éljék át a békességteremtés boldogságát, de nem a mindent eltűrés, a minden baj, minden vita elkerülése értelmében; nem mindent lenyelni a röpke békesség kedvéért. Mózest állította példaként eléjük, aki meg tudott hajolni Isten akarata előtt, amikor mégsem mehetett be az Ígéret földjére.

„Miattam szidalmaznak” – nem csak azért szidalmaznak, mert mondtok és tesztek valamit, hanem mert mindezt Valakiért teszitek. Ne érjen meglepetésként a világ cinizmusa, ellenszenve – intette a szentelendőket –, így üldözték a prófétákat is. A szent hitvallók derűjét kívánta nekik, amellyel a megvetést fogadták.

Kívánta, hogy tudjanak hálát adni a kilátástalanságban is; a fatörzsben lássák meg a bölcsőt és a koporsót, és magát a fatörzset is.

Végül hozzátette: hamarosan átveszik majd a kelyhet és a paténát, és Krisztus keresztjének titkait említi a szertartás szövege – erről szólnak voltaképpen a boldogmondások is.

A homília végén Berta Tibor visszatért az eredeti beszédhez, melyet a ’80-as évek elején, mondott a ballagóknak Barsi Balázs. „Emlékszel?” – fordult oda egykori tanárához. Mire Balázs atya hangja szűrődött oda a háttérből: „Azért lettél mester, mert tanítvány voltál” – hallatszott. Ebből a spontán párbeszédből született végül a homília zárszava is: a szentelendőknek is azt kívánta a szentelő püspök, legyenek tanítványok, és majd mesterek.

A szentelés szertartásával folytatódott a liturgia: „Kedves fiaim...” – szólította meg a két fiatalt. A Mindenszentek litániájába beleszőtték Paszkál és Efrém testvér védőszentjeit, és a nemrég boldoggá avatott Carlo Acutist is.

A szentelés és a szentmise végeztével Berhidai Piusz megköszönte Berta Tibornak, hogy elfogadta a meghívást: tudta, hogy mint egykori esztergomi diák, „ferences szívvel” érkezik.

Berta Tibor elmondta, számára nagy reveláció, hogy utoljára Lékai bíboros szentelt itt papot; mint megosztotta, Szántódpusztán is Lékai László nyomában járt a Szent Kristóf-búcsún (51 éve az akkori veszprémi apostoli kormányzó elevenítette fel Szántódon a Szent Kristóf-búcsú régi hagyományát).

„Köszönöm, hogy itt lehettem veletek” – tette hozzá. „A Franka soha nem múlik el” – folytatta, majd visszatért Balázs atyához, akinek „a beszéde elsüvített fölöttünk szombat esténként, mint a Szentlélek, lángolt a hajunk szerintem”. Sorolta frankás tanárait, majd ismét a frissen szenteltekhez fordult: legyetek olyan papok, akik mindig papok akarnak lenni.

Elmondta, kispap korában találkozott Budapesten Teréz anyával, aki egyszercsak keresgélni kezdett valamit a szatyrában, kiderült, hogy csak fázott, a kardigánját kereste – mert a szentek is emberek. Ő maga viszont azon izgult térdeplésnél, nem lyukas-e a cipője – osztotta meg. Megköszönte a Frankának „a ferences szívet”, majd Efrém és Paszkál testvéreknek is kérte a Poverello szívét.

Fotó: Moldoványi Barnabás
Verestói Nárcisz/Magyar Kurír

A szentmisén elhangzott szentbeszéd itt olvasható:

Főtisztelendő Tartományfőnök Úr, Kedves Piusz atya!
Igen Tisztelt Ferences atyák és testvérek! Kedves Mindnyájan!
Kedves Efrém, KedvesPaszkál!

Boldogok a szegények...
Kívánom Nektek, hogy leendő áldozópapi életetekben éljétek majd át azt a szegénységet, amelyről a mi Urunk beszélt!
Ez a szegénység nem az anyagiak szűkössége, nem az oktalan kiadásokból adódó vagy a tékozlás okozta pénznélküliség, nem a nemtörődömség igénytelensége, de nem azonos a kifosztottak, a megnyomorítottak, a teljesen nincstelenek szegénységével sem.
Ez a szegénység az, ahol a szív képes a semmi ágán ülni (vö. József Attila: Reménytelenül), ez a szegénység az, amelyik nem vágyódik – még titokban sem – pénz, hatalom, ismertség, rang, karrier, beosztás után.
Ez a szegénység – persze nem a lustaságból és henyélésből – mindig mindennel megelégszik, ami éppen adatott.
Nem más ez, mint, a száreftabeli özvegyasszony szegénysége, aki az utolsó falatját is megosztotta a prófétával, (Királyok első könyve 17), és a jézusi példabeszéd özvegyasszonyának szegénysége, aki a jeruzsálemi templom perselyénél a megélhetését is oda tudta adni. (Lukács evangéliuma 21,1-4).
Kívánom nektek ezt a szegénységet, mint ahogy kívánom Árpádházi Szent Erzsébet szépséges szegénységét és természetesen rendalapító atyátok a Poverello, Assisi Szent Ferenc áldott szegénységét!
Kívánom nektek azt szegénységet, mely megelégszik az Urunk Jézus mondotta gazdagsággal: „Nézzétek az ég madarait, nézzétek a mezők liliomait" (Máté evangéliuma 6, 26kk)

Boldogok a szomorkodók, boldogok, akik sírnak...
Kívánom Nektek, hogy papi életetekben úgy legyetek szomorúak, s úgy tudjatok sírni, ahogy azt ránk hagyta a mi Názáreti Mesterünk!
Nem a pózoló vagy a komolyságot álarcul felvevők gondterhes morózusságát kívánom, nem is azt amelyik a különböző félelmekből és szorongásokból fakad vagy amelyet a megbántások tudnak okozni, de a különböző fájdalmak miatti elkeseredettséget sem. Nem kívánom, hogy búslakodó emberek, azt meg egyáltalán nem, hogy búskomor papok legyetek!!! Nem kívánom az újszövetségi gazdag ifjú levertségét és szomorúságát sem (Márk evangéliuma 10, 22 fejezet) és Isten óvjon benneteket Karióti Júdás kiúttalan kétségbeejtő szomorúságától, mely önnön életét oltotta ki (Máté evangéliuma 27,5).
De kívánom Ábrahám szomorúságát, Jákob szomorúságát, a próféták szomorúságát!
Kívánom, az üres sírt látó Mária Magdolna reményvesztetten sírdogáló szomorúságát (Evangélium János szerint 20,11)!
Kívánom azt az Istentől jövő szomorúságot – ha lehet egyáltalán ilyet mondani – mely oly sokszor ott volt a Megváltó Jézusban, amikor nem értették, vagy félreértették, és félremagyarázták szavait és tetteit!
Kívánom a Nektek Hippo Regius szent püspökének Ágostonnak a Vallomásokban megírt és életének bűnei fölött érzett fájdalmas szomorúságát, mert oly későn szerette meg az Urat!
És kívánom Nektek a Getszemáni-kert Jézusának szomorúságát, aki vállalta az értünk való életodaadás megváltó tettét (Evangélium Máté szerint 26,38)!

Boldogok a szelídek...
Kedves Efrém, Kedves Paszkál! Kívánom Nektek, hogy áldozópapságotokban legyetek a jézusi szelídség megvalósítói!
Nem azt a szelídséget kívánom, amelyik mindenre bólogat és mindenbe beleegyezik – de valójában nem ért egyet – csak, hogy ne legyen konfliktus, nem a megvertek és megfélemlítettek, az erőszakkal megszelídítettek meghunyászkodására gondolok, nem az óvatoskodók szorongásokkal teli szelídségét, nem a beletörődők minden-mindegy szelídségét és nem is az alázatoskodók álszelídségét kívánom Nektek!
De kívánom Nektek IV. Béla király leányának Szent Margit hercegnőnek a szelídségét, aki, Krisztusért minden megaláztatást elviselve fejezte be rövid életét, és kívánom a Lourdes-i Sobirous Szent Bernadett szelídségét, aki megannyi vádló kihallgatást és rágalmazást viselt el Istenért és a neki megjelent „Szép Hölgy" kedvéért!
Kívánom Nektek az „elesettek édesanyja” a Kalkutta nyomornegyedének haldoklóit összegyűjtő albán Teréz anya mosolygós szelídségét!
Kívánom Nektek azt a szelídséget mely engedi és tudatja veletek, hogy másoknak is lehet igaza, kívánom azt a szelídséget mely megmutatja nem szükséges mindig túl komolyan venni önmagunkat! Kívánom, hogy éljétek át azt a szelídséget, amikor nevetni tudtok önmagatokon; higgyétek el sokat fogtok önfeledten szórakozni!
Kívánom Nektek az igazság hangján megszólaló Jézus szelídségét, amikor a főtanács előtti megalázó kihallgatáson ezt mondta: „Ha rosszul szóltam…” (János evangéliuma 18,23), de leginkább azt a szelídséget, mely kimondatta vele a számunkra szinte érthetetlen és súlyos szavakat: „Atyám bocsáss meg nekik...” (Lukács evangéliuma 23,34)!

Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot...
Kívánom Nektek, hogy áldozópapságotokban úgy éhezzétek és úgy szomjazzátok az igazságot, mint ahogy az éhező egy falatkenyérre vágyik, vagy a szomjazó, aki csak egy korty vizet szeretni meginni.
Nem kívánom a mindig föltétlenül igazságot szolgáltatni akarók és az állandóan ítélkezők izgága bíráskodását.
Nem kívánom a kezdetben lusta és szófogadatlan Jónás próféta sajátságosan igazságosztó prédikálását, és nem kívánom a hatalmát féltő, ugyanakkor gúnyos és cinikus Pilátus pesszimizmusát sem: „Mi az igazság?" (János evangéliuma 18, 38).
És nem kívánom a farizeusok és írástudók oktalan és képmutató bíráskodását, akik az isteni igazságra hivatkozva minduntalan próbára tették Jézust furcsábbnál furcsább, tőrbe csaló kérdéseikkel.
Nem kívánom a kissé fennhéjázó Zebedeus fiak rögtönítélő és az Isten nyilát lehívni akaró bíráskodását sem (Evangélium Lukács szerint 9,54).
De kívánom Nektek Salamon király isteni igazságot kereső rendíthetetlen vágyát, és okos bíráskodását, a fáraó előtt népének szabadulást kérő Mózes igazságot szolgáltatni akaró bátorságát, és azt az állandó nyugtalanságot – éhet és szomjat – melyet az isteni bölcsességről olvasunk az ószövetségi Sirák fia könyvében:" Aki megízlelte, még jobban éhezik tőle, aki ivott belőle, még jobban szomjazik utána" (24,21)!
Kívánom Nektek a Mennyei Atya igazságát állandóan éhező és szomjazó Krisztus példáját, aki megszánta a tévelygőket, aki azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett, aki kijelentette mennyire fontos az egy elkóborolt bárány is a pásztornak, aki a megroppant nádat nem törte le, a pislákoló mécsbelet nem oltotta el, míg győzelemre nem vitte az igazságot (vö. Máté evangéliuma 12,20) aki minduntalan megbocsátott, de nagyon határozottan megvetette a magukat mindig igaznak mutatókat!

Boldogok az irgalmasok…
Kedves Efrém, Kedves Paszkál! Kívánom Nektek, hogy áldozópapságotokban éljétek át az irgalom boldogságát! Úgy is, hogy Nektek irgalmaznak, és azt is amikor Ti tudtok irgalomra gyúlt szívvel megbocsátani.
Ugyanakkor nem kívánom, hogy mindig, fűnek fának, egyből, szó nélkül, kényelmességből csak úgy megbocsássatok, mert – ahogy a szeretetnek – úgy a bocsánatnak is nagy ára van.
Nem kívánom a „mit tehetek én" szólam mögé bújó álirgalmasságot, és nem kívánom a türelmetlenek, a mindig valamit tevékenykedők, a másokat idő híján soha meg nem hallgatók, „jól van, jól van, nem történt semmi” álbocsánatát sem. Nem kívánom a „sok dolgom van, fontos ember vagyok - ne zavarjanak" elnéző irgalmasságot, de nem kívánom a cinikus istenképiséget sem:" Úgy is megbocsát, az a mestersége".
És nem kívánom az óvatoskodók, a mások ítéletétől félők szemlesütő, tekintetet elkerülő, fejet elfordító, mindent megértő álirgalmasságát sem.
De kívánom Nektek az ifjú Dávid irgalmát az alvó Saul király fölött, és az Istent a legvégsőkig kérlelő Ábrahám irgalmasságot kiesdő kérlelő jóságát Szodoma és Gomorra fölött (Teremtés könyve 18,16kk)!
Adja meg Nektek a gondviselő Isten a Krisztusi példabeszéd szamaritánusának irgalommal teli segítőkészségét, és kívánom Nektek a földre írogató Jézus irgalmasságát, mikor a házasságtörő asszonyt megkövezni szándékozók kezéből egyetlen mondatára kihullottak a gyilkolásra szánt kövek, és mindnyájan eloldalogtak mert egy sem volt bűntelen közülük!
Kívánom Nektek a Mindenható Isten irgalmasságát, ki a világ kezdetétől pazarolja irgalmas szeretetét, mert végtelenül szeret bennünket! Kívánom, hogy pazaroljátok Ti is az irgalmasságot szüntelenül papi szolgálatotok folyamán és boldogok lesztek, ha életetek pénztárkönyvében sokkal több lesz a kiadás!

Boldogok a tisztaszívűek...
Kívánom Nektek, hogy áldozópapságotokban éljétek át a tisztaszívűek felhőtlen boldogságát!
Nem a bűnnélküliségre gondolok, persze kívánom, hogy soha ne legyenek bűneitek!
Nem a szentgyónás és lelkivezetés utáni megkönnyebbült állapotra gondolok.
És nem kívánom az un. nagyobb vagy halálosbűnt soha el nem követők, másokat megvető hamis arckifejezését.
Nem kívánom az apró vétkeket elkövetők lenéző félmosolyát sem, mely mindig azt sugallja: másoknak bezzeg mekkora vétkeik vannak. És nem kívánom a magukat „humánusnak, humanistának” tartók „mindenkit szeretek, minden embert tisztelek" szólamát sem, mert soha senkit sem szerettek és tiszteltek konkrétan és igazán.
De kívánom Nektek a nyíltekintetű Ábel jámbor tisztaszívűségét, a napkeleti Bölcsek kereső tisztaszívűségét, a betlehemi pásztorok csodálkozó és az Isten Fia előtt leboruló tisztaszívűségét!
A Jézusnak kendőt nyújtó Veronika bátor tisztaszívűségét!
A Jézust követő asszonyok háttérben meghúzódó tisztaszívűségét!
Kívánom azt a tisztaszívűséget Nektek, mely komolyan tudja venni a kis dolgokat is és szelíd békével szemléli a legnagyobb eseményeket!

Boldogok a békességet teremtők…
Kívánom Nektek, hogy hogy áldozópapságotokban éljétek át a béketeremtés boldogságát!
Nem azt kívánom, hogy az állandó kompromisszumok emberei legyetek, mert akkor csak félig meddig, ideig óráig lesz meg a béke.
Nem az olyan békességszerzést kívánom, amelyik mindent eltűr, azt sem amelyik azt mondja: „csak ne legyen semmi baj, ne legyen vita, inkább nem szólok, majd csak lesz valami!”. Nem kívánom, hogy a röpke békességért mindent mindig lenyeljetek.
De kívánom az Isten akaratát végrehajtani szándékozó Ábrahám békéjét, mikor Izsákot fel kellet áldoznia (Mózes első könyve 22), kívánom Mózes békéjét, aki meg tudott hajolni Jahve akarata előtt, hogy minden fáradozása ellenére sem mehet be az ígéret földjére (Második Törvénykönyv 34,4) !
Kívánom Nektek Keresztelő János békéjét, mely ki tudta mondatni vele: Íme az Isten Báránya, Ő veszi el a világ bűneit (János evangéliuma 1, 29)!

Boldogok, akiket üldöznek az igazságért… boldogok vagytok, ha miattam szidalmaznak titeket!
Kívánom, hogy ne csak azért üldözzenek, vagy szóljanak meg és szidalmazzanak benneteket, mert tesztek valamit, hanem sokkal inkább azért, mert VALAKIÉRT cselekedtek, VALAKINEK a nevében beszéltek!
Kívánom, hogy soha ne érjen meglepetésként benneteket a világ ellenszenve, gunyoros mosolya, cinikus nevetése, ha pedig ér jusson eszedbe mindig „örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is" (Evangélium Máté szerint 5,12) !
Kívánom Nektek a vértanú apostolok békéjének örömét!
Kívánom, hogy átéljétek a dicsőséges mártírok Istentől megáldott békéjét életük beteljesülésekor!
Kívánom, hogy átéljétek a megannyi szent hitvalló derűjét mikor lesajnálóan beszéltek róluk!
Kívánom a szent szüzek béketűrő mosolyát az őket kigúnyolókkal szemben!
Kívánom a nagy pápák, püspökök, rendalapítók bölcs okosságát!
Kívánom a szentek békéjét a háborgó világ nyugtalanságában, a gyengeségben, a bajban, és a jóban, a bánat idején és az öröm óráiban!
Kívánom, hogy mindig tudjatok hálát adni a jóért, és köszönetet mondani a kilátástalanságért is!
Kívánom, hogy egy fatörzsben lássátok meg a bölcsőt, az asztalt, és a koporsót, és lássátok meg mindháromban a fatörzset, mert akkor nem csak nézni, hanem igazán látni is fogtok (vö. Gyökössy Endre: A boldogmondások margójára)!